Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Férges

, 92 olvasás, Divima , 14 hozzászólás

Pillanatkép

A szőke, dupla copfos felszállt a vonatra a Déli pályaudvaron. Volt még ideje az indulásig, gondolta, jobb helye lesz a kupéban, mint a zajos állomáson. Itt legalább kényelemben, biztonságban és legfőképpen, nyugodtan tud olvasni.
Bármelyik fülkét választhatta volna, hisz üres volt mindegyik egyelőre.
Befészkelte magát az egyik nyolcszemélyesbe, az ablak mellé, menetiránnyal előre. Kivette könyvét a sporttáskájából és elhelyezkedett, bordó rakott szoknyáját eligazította maga körül.
Mielőtt kinyitotta volna az olvasmányt, elmélkedett kicsit. Az udvarlójára gondolt, őt látogatta meg a váci laktanyában. Izgalmas kalandot éltek át. Ugyanis annyira belefeledkeztek egymásba, hogy rossz vonatra szálltak, ami nem Pestre, hanem Vecsésre vitte őket, mivel a férfi mindenáron el akarta kísérni a lányt. Viszont, Vecsésre nem volt engedélye, kilépője, kutyafüléje. Rettegve tekintgettek körbe, amíg a buszra vártak, nehogy felbukkanjanak a fehér kesztyűs VÁP-osok. Vitték volna a katonát a fogdára ezért az engedetlenségért, amit a szerelem okozott. (Lehet, innen ered a „szerelem sötét verem” mondás.)
Szerencsére megúsztak mindenféle ellenőrzést, és elbúcsúztak egymástól.
A lány elmélázva nézett ki az ablakon, nem látott semmi mást, csak a friss emlékképeit. Nem látta, amikor a nagydarab fickó felkapaszkodott a lépcsőn, de ha látta volna, se tehet semmit.
Apró nyikkanással nyílt a fülke ajtaja, belépett a sötét, tésztaképű figura, és leült az ajtó mellé. Az áporodott ápolatlanság szaga töltötte meg a légteret.
A szöszi kinyitotta a könyvet, de nem látta betűket, csak hallott. Egy hangot, amely megzavarta és félelemmel töltötte el. Egy cipzár hangját, majd a kezdeti halk zihálást egyre erősebb váltotta fel. Arccal a könyv felé maradt, szeme viszont oldalra nézett egy pillanatra. Kétségtelen, megbizonyosodott róla. Igen, a hatalmas állat a sarokban ülve rázta a markát, rázta az abban lévő húscafatot. Émelygett, felfordult a gyomra. Menekülésre gondolt. De hova?
Ha feláll, ha fel tud állni egyáltalán, a dög ráugrik, mert megzavarta. Nem mert kockáztatni. Hányszor hallotta már: hagyd, előbb szabadulsz! Nem rá értve mondták ezt, csak úgy általánosságban.
Talán maradni kéne, talán nem bánt – gondolta.
Bámulta a térdén reszkető lapokat. Minden izma megfeszült. Várt.
Egyszer csak csend lett. Nem mert odanézni.
Halk motozás. Éles sikoly, az ajtósín hangja. A műbőr ülésről lassan csepegett a padlóra a férges váladéka.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Pillanatkép
· Kategória: Próza
· Írta: Divima
· Jóváhagyta: Aevie

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 21
Regisztrált: 8
Kereső robot: 10
Összes: 39
Jelenlévők:
 · aron
 · Destiny
 · Kavics
 · Kyramoon
 · Pancelostatu
 · taxus_baccata
 · Tollas
 · Wasicu


Page generated in 0.0983 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz