4.
Ahol majdnem ezred éve
Éltek szorgos onogurok,
Batu kán, az irgalmatlan,
A kegyetlen lett az úr ott.
Föld színéig romboltatta
Ogúzok és gúzok házát,
Hogy a messzi Volga parton
Berendezze új szeráját.
A fogolyként érkezőnek
Fogalma sem volt, mi vár rá,
Korbáccsal és botütéssel
Alakították tatárrá.
A leánynak együtt kellett
Hálni tatár ágyasokkal,
De a fogoly fiú gyermek
Hétköznapja sem jobb sokkal.
Csaba úrfi új nevet kap:
Egyszerűen Artakinnak
Kell nevezze édesanyja,
Tűnjék a szó bármi kínnak.
Kardra, késre úgy nevelték,
Pengeéles volt a szerszám,
Volt is rajta felszakadt seb,
Begyógyultan is ezerszám.
Anyja napról napra látta
Beállni védekezésbe,
S gyermekének vérét látva
Belehalt a szenvedésbe.
Úgy maradt hát gyámolatlan
Artakin, ki Huszthy vére,
Aki ért a magyar szóból,
Se barátja, se testvére.
Csak egy öreg nagybajuszú
Csúnya tatár szolga, bármint
Botjában a véset írja,
Írástudó, s neve Bálint.
Odakünn az őrtüzeknél,
Azt mesélte minden este,
Van egy ország a Volgán túl,
Napnyugatra messze, messze.
Artakint is rábeszélte.
Nem telne egy kurta évbe,
Ha az ifjú elkísérné,
Könnyűszerrel hazaérne.
Vándorútjuk „kurta éve”
Betorkollott két tavaszba,
Tatár Bálint mezítláb volt,
Artakin szép cifra vasba.
Cifra vasja elkopott már,
Marta eső és a rozsda,
Amikor a rút öreggel
Felértek Máramarosra.
Pirkadatkor fenn a csúcson
Hunyorgott a két öreg szem.
Meglátom-e Huszth magassát,
Mire végleg megöregszem?
Ám a pára lassan oszlott,
Bálint ment a sűrű ködbe,
S köd előtte, köd utána,
Nyoma veszett mindörökre.
Online látogatók:
Látogató: 64
Regisztrált: 4
Kereső robot: 14 
Összes: 82
Jelenlévők:
