Navigáció


RSS: összes ·




Ballada: A Vörös domb legendája

, 160 olvasás, Neogrády Antal , 3 hozzászólás

Kaland

1.

Odalenn a sziklamélyben
Tajtékot vet a Tybiskus,
Aki fentről alátekint,
Halkan mondja: Jézus Krisztus.

Átellenben összecsobban
A Nagy Ág sebes vizével,
Habra hab dől hófehéren,
Fülsiketítő zenével.

A fellegvár tornya körbe
Fürge ácsoktól tolakszik,
Asszony, gyermek mind követ hord,
Mert a várúr megharagszik.

Itt a pórnak nincs nyugalma,
Tart a tűztől, tart az ártól,
De egyiktől se oly szörnyen,
Mint magától a tatártól.

Huszthy vajda szeme villog,
Lépteit úgy szaporázza.
Mi lesz, ha a tatár megjön,
Rémmesékkel magyarázza.

Batu kán a horda élén
-Menekülni már hiába -
Könnyű győzelmet remélvén
Betört Transsyilvániába.

Kürt rivallik, mén nyihordul,
Sürgölődnek a cselédek,
Hadba vonul Huszthy vajda,
Mert a tatár már temérdek.

Vonulásra kész a hadnép,
Bár a gyermek nem akarja,
Huszthy vajda felesége
Csaba úrfit vigasztalja.

Kapu zárul, kész a torlasz,
Elsáncolják az erődöt,
Ember által nem hatolhat,
Az őrség is megkettőzött.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kaland
· Kategória: Ballada
· Írta: Neogrády Antal
· Jóváhagyta: marisom


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 7
Összes: 17

Page generated in 0.0348 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz