Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nőnapon

, 118 olvasás, Bánfai Zsolt , 12 hozzászólás

Nőnap

Szekrényünkben narancs-lila égbolt,
vállfákon lóg ma a hajnal.
Gyűrött tájaink ránca simul –
gőzben párolt élő szövetek
küzdenek a súlyos vasalóval.

Pisztácia-zöld sütemény a táj,
a reggelre buja akácillat csorog.
Olvadt tócsákon ébred a nap –
hálóingben bóbiskolva
szédelegnek a fotonok.

Álomba varrva várok rád,
közelséged tétova elmémbe ragad.
Kezelj, mint színpadon a bolondot,
vagy lépj a fényre bátran velem,
de sose alázd meg bennem magad.

Gyere kedvesem, ülj le mellém,
köntösömbe bújva vacogj itt velem.
Míg lélegzeted a zsebemben piheg,
tapadj rám, és én őrizlek majd,
mint ujjaid nyomát a kilincsemen.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Nőnap
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 2
Kereső robot: 12
Összes: 28
Jelenlévők:
 · galamboki
 · Nandus_Germanus


Page generated in 0.0646 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz