Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Árnyak

, 195 olvasás, Bánfai Zsolt , 6 hozzászólás

Sajgó lélek

Árnyak hűvös teste sétál velem,
szemlesütve szédül át a téren –
botladozva remeg eresz alatt,
megkínozva, meglopva egészen.
Füstös házak magánya vesz körül,
mint gyenge farkast a rettentő nyáj.
Csontokat ropogtat a félelem,
noha szívem hullámsávodban jár.
Szavak, képek csendje társul hozzám,
nélküle színtelen máz az áldás,
vesémbe telepszik az időben
elhúzódó, kétes megbocsátás.

Nézd csak, hogy lapul a hős éjszaka –
rajtakapott madár fák odvában;
oltalmat keresve bújik el ott,
mint csecsemő anyja két karjában.
Köntösömben vajúdik a világ,
árnyas este tornyosul vállamon –
megfáradt testemben gyerek piheg,
s kinőtt bakancs nyüszít a lábamon.
Szemeid mély vízben ülő gyöngyök
és rajtuk pihen a titkos jelem,
döntsd el, hogy csak hiú csillag leszel –
vagy szabad folyóként az életem.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 2
Kereső robot: 12
Összes: 25
Jelenlévők:
 · marisom
 · Senex


Page generated in 0.0389 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz