Zenét külön nem tanultam,
megéreztem a ritmusban,
számomra zene azóta van.
Hallgattam a kisdobot:
abból is a zene hangzott.
A kórusban énekeltem:
vezényelt a karmester,
összehangolt hangszert,
szólót, és akik még vártak.
Figyelmesen készültek
a hangszerek, a király
a prim hegedű, zongora
a királynő, ha egyszerre
szólalnak meg: külön hálát
fejez ki a sok néző.
Ne hagyjunk el koncertet:
azokon én ott vagyok,
és az úri zongorának
barna hangját hallgatom.
Búsan sír fel a hegedű,
ahogyan már hallották,
de ők tovább versengtek:
ki az, aki mindaddig,
jó zenével többször
szólalhatott meg?
Sorakoztak a szereplők
nagy csendben, a zenekar
készen volt, a karmester
kávét ivott: jobban
tudjon figyelni!
Kezdődődött az előadás,
akkor jobban figyeltem,
mert az első akkordok
már jelezték, mire
vállalkozott a karmester.
Magunkban hordjuk a
zenét, szépíti az életünk,
és ha van rá néhány percünk,
akkor csak énekeljünk!