Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Merülés

, 126 olvasás, Bánfai Zsolt , 15 hozzászólás

Elmélkedés

Ülök az ég alatt. Az ég alatt.
A tátongó kékség csipke-habja
a sziklákon fehér leplet fakaszt.
Nézem a halakat, csak halakat.
Az óceán egy remegő tükör,
vízben lobogó éles kirakat.
Egy hajóval a múltamat viszem:
ha nem lát senki sem, halott arcát
csendesen a vizekbe süllyesztem.
Odalenn kimondhatatlan minden.
Mozdulatlan kőszobrokat látok;
szép arcukon a felejtés pihen.
Esténként az éj omlik le ide,
nappal homokdűnékbe süppedek,
akárcsak szemed mélységeibe.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 21
Jelenlévők:
 · mahoney


Page generated in 0.023 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz