Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Fehér fogak (3.)

, 101 olvasás, Aevie , 4 hozzászólás

Paródia

Q valóban hajlandó lett volna eláztatni az előtér méregdrága szőnyegét a saját vérével. Micsoda mártír! De nem lehetett. Hozzánk vágták (szó szerint... plusz négy ragtapasz) az üzletszabályzat ezerötszáz oldalas füzetkéjét, melynek a hatszázhetvennyolcadik oldalának ötödik bekezdése így kezdődött:
„A rendelőnk előtti útszakaszon, illetve attól távolabb, a város határán belül és azon túl, az ország területén vagy a szomszéd nemzetek földjén szerzett artériás, vénás, hajszáleres; akut, krónikus, szubakut; cseppnyi, maszatolódó, vékonyan folyó, halkan cseppenő, szivárgó, vékony sugárban csorgó, folyamatosan ömlő, nagy slunggal elárasztó vagy gőzerővel spriccelő vérzéssel az előtér Nezafat szőnyegét beszennyezni szigorúan tilos! Ellenben a tisztelt páciens kártérítés fizetésére kötelezhető, melynek összege nem a mindenkori minimálbér meghatározott százaléka, hanem a szőnyeg eredeti árából amortizációs tényező levonását követően képzett fix összeg: harmincegymillió-hétszázhatvannyolcezer-háromszáznegyvenöt (Ft) (...) ”
– Na, bazmeg – pusmogtam Q vállára –, el kell adnunk a házat, aztán vehetünk fel még vagy tíz milka kölcsönt, amit majd fizethetek a GYES-ből?! Miközben a híd alá kerülünk???
És akkor Q kihúzta magát, hátrafeszítve a vállait fordult felém, és becsapta az enciklopédiának tűnő szabályzatot:
– Ezért jöttél hozzám feleségül! Hogy mindig megmentsem a kis popódat! – közölte önelégült vigyorral és mérhetetlen egoval a hangjában. Hiába mondtam, hogy én aztán semmit sem csináltam, már fel is pattant, és joeblack-es öntudattal riszálta oda magát a recepciós pulthoz.

Végre valami sikerül – sóhajtottam néhány perccel később, amikor a férfi fültől fülig érő vigyorral grasszált felém a szőnyegen át (én többé rá nem léptem volna).
– Nem törődnek azzal az egyetlen, pici vércseppel, hála a dumámnak – bazsalygott továbbra is, ám megkönnyebbülésem hatalmas sóhaját félbeszakította a kivágódó kapu. Benyargalt a rohadt, fekete rottweiler; be, egyenesen a szőnyeg közepére, ahol legalább negyven másodpercig csak hányt és hányt, habozva, köhögve, nyeldekelve, zöldet, sárgát, fröcsögőset. A lotyak végén még a fogait is kiköpte. Akkor eszembe jutott, milyen szerencsés is vagyok… Ki is eshettek volna a fogaim a terhességi hányástól, egy kis ínyvérzés mégis mi ahhoz képest. Így hát felpattantam, és közöltem a férjemmel, hogy én bizony lelépek. De rám sem hederített, átnézett a vállam fölött.
– Ha még a kutyájuk is kiköpködi a fogait, szerinted velem mit csinálnak?! – kezdtem hisztizni, de Q felállt, és kissé elfordította a vállam.
Mindkettő fehér köpenyes nő ott állt, és látszólag nem igazán örültek a megnyilvánulásomnak, aztán a körömreszelgetős szólalt meg.
– Ki kell fizetni a szőnyeget – közölte a gyűrűsujjának, aztán lazán lefújva azt, a kisujját kezdte suvickolni, miközben megfordult, diszkréten átlépte a szőnyegen a kutyát az okádással együtt. Úgy hagyott ott minket, mintha csak azt közölte volna, hogy öt percet még várnunk kell, míg valaki megvizsgál.
– Mi? Miért? Ez nem a mi kutyánk! Megharapta a férjemet! Majdnem kinyírt minket! – sipákoltam aztán a másik asszisztensnek. Az ajkát lebiggyesztve, kelletlenül szusszant Q felé:
– Cukikának sürgős orvosi ellátásra van szüksége – fanyalgott a nő, miközben a kutya mellé guggolt, s a kezébe vette a fogat. A fogat! Egyben! Szóval valami protkószerűséget –, elkapott valamit a férjétől. Maguk mérgezték meg, ezért ment tönkre a szőnyeg.
A nő úgy sziszegett, mint egy kígyó. A kutya így már valóban cukikának tűnt, most, hogy kiköpte az ötven centis fogakat. A nő elvezette a kutyát, és mielőtt még Q-ra zúdítottam volna a – otthon már részletesen kidolgozott, de ad hoc-ként felvezetendő – menekülési tervemet, szemem megreszketett a férfi arcát figyelve:
Most valami más volt... Szokatlanul fekete volt kint az ég, a hold fénye hirtelen haraggal fordult be az ablakon. Q arca mintha egy pillanatra ezüsttel ragyogott volna fel (mint a hülye Alkonyatban a gyémántvámpíré), szürke szeme alabástromszínnel villant.
– Mit kapott volna el tőled úgy mégis?! – suttogtam ledermedve. – Milyen kutyaméreg kering a véredben?!
Q félmosolyra húzta az ajkát. A fogai fehérebbek és hegyesebbnek tűntek, mint általában…


A kapu felé igyekvő nő zökkentett ki a rémületes hallucinációból, aki ördögi kárörömmel a hangjában, horkantva szólt vissza:
– Világos, mint a hold, ugye? – Boszorkányos kacaj.
– A férjem…?! – remegtem halálra váltan.
Éles, felnyerítő vihogás után már az utcáról kurjantott vissza:
–... hogy az állatorvos cechét is önök állják!

Megjegyzés: Folyt. köv.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Paródia
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: aron

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 3
Kereső robot: 14
Összes: 36
Jelenlévők:
 · Fejes Erika
 · Magyar Anita
 · Ravain


Page generated in 0.0405 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz