Navigáció


RSS: összes ·




Jegyzet: Apámnak

, 107 olvasás, Destiny , 15 hozzászólás

Sajgó lélek

Tudod, apa, sokat beszélgetek veled. Sokkal többet, mint közös életünk során bármikor.

Ahogy múlik az idő, rájöttem, hogy gyakorlatilag az egész életemet te határoztad meg. Születésem pillanatától mostanáig, pedig már három éve nem vagy velem.

Soha nem tudtam eldönteni, hogy vajon már születésem pillanatában döntöttél rólam, vagy eltelt kis idő, mikor rájöttél, hogy nem is akartál igazán. Talán azt érezted, hogy anya és közéd állok, ráadásul halmozott csapásként… nem fiú lettem.

Nem értettem, hogy tudsz annyira – a kegyetlenségig – szigorú és megközelíthetetlen lenni. Hogy miért zártál el a világtól, hogy miért nem engedtél hozzám közel senkit. Hogy miért sulykoltad belém (sikerrel), hogy alkalmatlan vagyok bármire is.
Nagyon sokszor voltam dühös rád, de nagyon szerettelek.

Nem tudom, és már sosem fogom megtudni, mi zajlott le benned amikor egy hirtelen, rosszul meghozott döntésed miatt anya meghalt, és én hónapokig küzdöttem az életemért. Hogy mire gondoltál, amikor minden nap láthattad bicegő lépteimet, és a fájdalmat az arcomon. Próbáltam megérteni, hogy miért szedtek egyre többször össze részegen az utcán.
Csak szégyelltem magam, de nagyon szerettelek.

Fájt, hogy nem tudtál örülni a szerelmemnek, a boldogságomnak, a gyerekünknek. Hogy alig volt olyan nap, ami vita, rossz érzés nélkül telt volna el. Közel éltünk egymáshoz, de ennél nagyobb távolság nem lehetett volna. Pedig azok voltak életem legszebb évtizedei. Nem láttam együttérzést rajtad, amikor már csak gépek tartották életben az egyetlen embert, aki mellett szárnyakat növesztettem, és rájöttem, hogy ki vagyok, milyen értékeim vannak. Amikor a haláláról beszéltem, csak bólogattál, hogy tudod milyen érzés. Tudtad? Voltak valaha is érzéseid?
Tudtam, hogy milyen vagy, és nagyon szerettelek.

Féltettelek, amikor a műtőbe toltak, többször is az utolsó években. Fürdettelek, etettelek, ápoltalak mint egy kisgyereket. Naponta mostalak ki a rosszul záródó sztómazsák „terméséből”, lestem minden kívánságod, és először éreztem azt, hogy kezdünk közel kerülni egymáshoz. Talán azért, mert minden rólad szólt.
És én szívesen tettem, mert nagyon szerettelek.

Tudtam, hogy még egy nagy darab fog kiszakadni a lelkemből, ahogy lassan elfogytál. Hiába ez a természet rendje, hiába tudtam már nagyon jól, mit jelent temetni.
Elvittél te is egy részt belőlem (néha úgy érzem, alig maradt valamim).
Nagyon szerettelek…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Jegyzet
· Írta: Destiny
· Jóváhagyta: Aevie

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 23
Regisztrált: 7
Kereső robot: 15
Összes: 45
Jelenlévők:
 · Betzsu
 · Denes
 · Destiny
 · Divima
 · Kavics
 · marisom
 · monksoftheroad


Page generated in 0.0993 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz