Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Halpucolás

, 145 olvasás, Divima , 10 hozzászólás

Ezerszín

- Pucold meg a halat! - adta ki az utasítást az asszony. A kislány rémülten nézett.
- Megint egy feladat, ha nem csinálom, kikapok - gondolta.
Keserves tekintetet vetett a fadaraboló rönkön tátott szájjal, dülledt szemmel, kimerevedve pihenő, ezüstszínű szörnyetegre. Az asszony magára hagyta, megint magára hagyta.
Igazából nem haragudott rá, hiszen az anyja volt, az édesanyja. Igaz, erről a személyről, mármint az ANYÁRÓL, csupa nagybetűvel, élt benne egy kép, amolyan szeretetteljes, kedves, akihez oda lehet bújni a jó puha fészekbe, melegbe. Neki ez vágyálom maradt, bezzeg a húgának nem. Neki szerencséje volt, nyolc hónapra született, törött kulcscsonttal. Ezzel eldőlt az élete. Tulajdonképpen semmi baja nem lett, helyrejött a lemaradás, a csont tökéletesen összeforrt, de az asszony úgy gondolta, még a széltől is óvnia kell a kis jószágot. A nagylány, a hat évvel idősebb erős, dolgozzon csak. Nem volt ezzel probléma, megcsinálta ő, nem is tehetett mást, mert a vessző ott pihent a sarokban és figyelt. Ha nem úgy történtek a dolgok, ahogy az asszony akarta, fürge táncot járt a csípős ütleg a kislányon. Nagyon fájt. Olyan vastag, kemény hurkák maradtak a combján, hátán, hogy testnevelés órán félve vetkőzött le, állandóan ruhája takarásába bújva, nehogy észrevegyék a lányok, és kinevessék. Utoljára akkor kapott verést, amikor nem akart elmenni misére. Félt a paptól, mert egyszer hátba vágta. Megmondta, hogy nem megy a templomba vasárnap reggel. Észre sem vette, már a földön találta magát, magzatpózban feküdt, kezével védve testét, persze eredménytelenül. Közben ordítva kérte az asszonyt:
- Édesanyukám, ne bántsál, jó leszek! Kérlek, ne bántsál!
Az asszony eltorzult arccal állt fölötte, ütött és suhintott, amíg vastag gyöngyökben nem hullott a kövér verejték kivörösödött arcáról a konyha kövére.
Hirtelen megrázkódott, kis zajt hallott. Úristen! Mindjárt visszajön, és én még neki sem álltam.
Kezébe vette a kést. Nem tudta, hogy álljon neki, soha, sehol nem látta, hogyan tisztítják a halat. Levágta a fejét, utálta, ha nézik, a szörny pedig bámulta azokkal a hideg szemeivel. Utána felmetszette a hasát, zöld lé csorgott ki belőle, meg a kifordult belsőség buggyant a kezébe. Undor fogta el, fájt a hasa. Meleget érzett a lába között, de nem figyelt rá. Belek és mindenféle belső szerv fityegett ki a nyíláson, kitépte és beledobta a vödörbe, amit anyja hagyott ott neki.
- Na, jutottál valamire? - jött nagy léptekkel és furcsa arccal az asszony. - Miért nem szóltál?
A kislány nem értette, miről kellett volna szólnia. Tekintetét látva az asszony megsajnálta.
- Hát, hogy nagylány lettél, te, miért nem szóltál, hogy megjött?
Megint érezte a melegséget, lenézett. Apró piros sávban folyadék csordogált a lábszárán, már a bokájánál járt. Megijedt.
Az asszony bevezette, megmosdatta, elmondta, mit csináljon a puha, fehér valamivel, aztán tejet melegített neki és ágyba dugta, betakarta, kicsit meg is simogatta verejtékes fürtjeit.
- Talán mégis szeret? - gondolta a kislány és lassan álomba szenderült.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: Divima
· Jóváhagyta: aron

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 4
Kereső robot: 18
Összes: 36
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · gszabo
 · Öreg
 · Szati


Page generated in 0.0421 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz