/"Sok-sok hosszú esztendeje már
sírkertnek bús közepén
állt egy leány - ismerhetitek
szép Annácska nevén... "/
Gyermek voltam szertelen,
felhők fölött jártam én.
Sírok voltak szerte lenn,
hajba tűzött diadém...
Ám egy nap kergetőzve
szaladtam Anna után...
s lehulltam kerge körbe
a vörös pokolba tán...
Arany tincs volt kezembe'
köröttem fekete éj,
ültem meg se rezzenve,
s elnyelt e fekete mély...
Holdfénylány... belé estem,
kéjes leple körbefont...
A sötét sík úttesten,
bámultam a telefont...
A kétség kicsírázott,
(mindig is ott volt jelen)
könnyektől kicsit ázott,
megtépázott lelkemen...
Engem is eltemettél,
sírba zárva fekszem én...
Mostan visszanézek, mint
tükörkép a holt szemén...
Megjegyzés: (E. A. P. : Lee Annácska feldolgozás)
2016.