Navigáció


RSS: összes ·




Ballada: Tincs-koszorú

, 405 olvasás, Horváth István , 12 hozzászólás

Sajgó lélek

/"Sok-sok hosszú esztendeje már
sírkertnek bús közepén
állt egy leány - ismerhetitek
szép Annácska nevén... "/

Gyermek voltam szertelen,
felhők fölött jártam én.
Sírok voltak szerte lenn,
hajba tűzött diadém...

Ám egy nap kergetőzve
szaladtam Anna után...
s lehulltam kerge körbe
a vörös pokolba tán...

Arany tincs volt kezembe'
köröttem fekete éj,
ültem meg se rezzenve,
s elnyelt e fekete mély...

Holdfénylány... belé estem,
kéjes leple körbefont...
A sötét sík úttesten,
bámultam a telefont...

A kétség kicsírázott,
(mindig is ott volt jelen)
könnyektől kicsit ázott,
megtépázott lelkemen...

Engem is eltemettél,
sírba zárva fekszem én...
Mostan visszanézek, mint
tükörkép a holt szemén...



Megjegyzés: (E. A. P. : Lee Annácska feldolgozás)
2016.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Ballada
· Írta: Horváth István
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 317
Regisztrált: 0
Kereső robot: 22
Összes: 339

Page generated in 0.1927 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz