Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Napraforgó

, 126 olvasás, Fatyol , 6 hozzászólás

Gondolat

Amikor a napraforgó is csak a Holdra néz,
s elmennek a fák az utak mellől,
fül helyett majd sikolyom
borítékolom...
A sárga majd belesötétül az árnyba,
az abszint gőze sem lepi el a provanci éjt.
A bolond, ki sokat ért, de egy napot se élt,
s nem érhet egy dicsőült sem
a lába nyomába.
Akkor majd eladsz egy képedet!
Átokkal sújtott mérhetetlen,
az érthető szélén egyenlőként,
kötéltáncosnak festve egyensúlyban
festi eléd a végtelent...
De védtelen. Nincs páncélja ellened,
nincs ellenem, csak ereje, hite,
reménye. Hogy honnan...?
Mind rejtelem.
A napraforgók némán mosolyognak,
s áttör az árnyakon a sárga,
a Krumplievők lassan felegyenesednek
az Íriszek illatára.
Csillagászok vizsgálják majd,
mit rejt híres képe, a Csillagos éj.
De nem lelnek a titkok nyitjára sosem...
Önarcképéből százszor pillant rád, hiába.
Nem érthetik, mert csak ő tudja:
Mit suttog az aranyló nap mögül a szél.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Fatyol
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 3
Kereső robot: 16
Összes: 37
Jelenlévők:
 · marisom
 · PiaNista
 · Tollas


Page generated in 0.0644 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz