még minden csendes
a sötétben hasztalan keres
repedést a hajnal
az éjszaka dolga
fekete selymével
fedni el minden
létező-lüktetést
titkaid vannak
ki vagy te
hunyorogva
nézem az idegent
békésen alszol
szád dacos ív
sűrű szirup a csönd
nyelvemen maradt íze
ablakon túl öreg tölgyem
zúgó morajjal
hajlik a szélre
reggel érkezik az ítélet
a homály satírozott kontúr
fényes neonreklámként
hirdeti a valót
a vakító napsütésben életre kel
ami éjjel olyan bizonytalan volt
a sötét sarkok eltűnnek
értelmet nyernek az árnyak.