Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Arany folyó

, 36 olvasás, ardof , 7 hozzászólás

Szerelem

Hol az arany folyó vén partjához simult egy kanyarban,
Alábújva, mintha hátával neki rozoga hidat tartana,
S ott éppen, abban a kanyarban a víz fölé hajolva görbe,
Öreg testével, mintha magát nézné folyton az aranyló tükörben,
Úgy kapaszkodott kétségbeesetten a partnak szélébe,
Egy szomorú fűzfa, olyan kopott, viharvertféle.
Túlparton pihent meg éppen alkonyatban a vándor,
S ahogy áttekintett a folyón, megdermedt a látványtól.
Lyukas gúnyáját a fűre terítve hevert, s bámult az égre,
Vagy mögéje… ki tudja, mi járhatott akkor a fejében.
De az angyali ének visszarepítette, hívta és átölelte
Lelkét, mely, mint szája a csókra, úgy éhezett már erre.
És ott ült a szomorú fűzfa testén meztelen a szép leány,
S énekelte földöntúli szólamon a szerelem dallamát.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: ardof
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 0
Kereső robot: 45
Összes: 84

Page generated in 0.042 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz