Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tél van, karácsony közeleg

, 460 olvasás, Bánfai Zsolt , 3 hozzászólás

Karácsony

hófehér függönyök könnye omlik a tájra
oly' szűzi és ártatlan, mint a fagyos
szántóföldek magánya
súlyos és vastag a vakító lepel
fehér gyolcs a táj és lobog –
csend van - csak néhány
csengős patkó dobog
kihűlt a világ,
a vakító éjben összekeveredtek
az atomok, didergő molekulák

és mint a kályha melege
oly' olthatatlan vággyal
feszül a lobogó tél szívembe -
hegyek, völgyek, zord fenyvesek fáznak
és boldogan ájulnak bele,
hisz' szívemben Karácsony dobban
fénye forró mézillattal lobban,
felkoccan a jégvirágos ablakokra
lángja szédül, dala zeng
kis szívekben megremeg

szeretem ezt a csodát, rendet
meleg fények, zúzmarás éj fenyves ága
mindenütt szeretetet karcol
a hóban fürdő vén világra
néma csend ül
remeg a táj
a vastag hóban fellobbannak
súlyos ablakok;
rajtuk át szívembe látnak
a hazatérő szarvasok

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Karácsony
· Kategória: Vers
· Írta: Bánfai Zsolt
· Jóváhagyta: Aevie


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 315
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 340
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Page generated in 0.2787 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz