Mindig magában beszélt, és nem vágyott visszamenni az időben.
Abban a percben akart élni, ami megkövetelte tőle a józanságot.
Kimért hangulattal őrködött a díszletek felett.
Nem volt drámai színész, rezzenéstelen arccal játszotta Rómeót ifjúkorában.
Én voltam Júlia.
Túléltem minden percet, midőn maradandót alkotott.
Az öltözőjében nem volt tükör, csak egy sétapálca.
Soha nem hivatkozott gyermekkorára.
Harminc év telt el, hogy újra láttam. Kísértetiesen hasonlított egy bennem élő képre.
Nem játszotta a szerepeit, őszintén keresett emlékeiben.
Mi soha nem találkoztunk, mondta végül mosolyogva, és arra kért, kísérjem oda, ahol elkerülhettük egymást.