Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A szerelem metamorfózisa

, 88 olvasás, Szucsj , 12 hozzászólás

Erotika

                                       Éjszakáink kivéreztetett sziluettjei közt,
                                       a mímelt időtlenség szép ívű szerveivel,
                                       varázsló szád kenyérmeleg leheletében,
                                       csókszobor, orális bálvány áll keményen.
                                       Kék sodrású erek vérétől felajzott húsom
                                       szemérmetlen szemlét tart; örökmozgón,
                                       hol feszesen áll, hol torzón rózsállik feje.
                                       Nyelved foncsortalan tükre előtt ki-kihajt

egy

                                       sikolyrengetegben rejtjelezett táj. Megint
                                       mélybíbort érzek, ölelt gyönyörök kitárt
                                       testét, húsát. Minden szerelem örök
                                       tehetetlenségét: holtponttól holtpontig.

*

                                       A padlóra szédült ruháink hanyag hatalmában,
                                       egymásba átköltözött mozdulatainkkal jelzett
                                       határ s haza: a testtől testig érő mezítelenség;
                                       színpadán az unott „szeretlek” szavak lábaid
                                       elé hullanak, úgy, ahogyan kérted, ahogyan te
                                       akartad, behunyt szemmel, hogy hassanak rád;
                                       mint férgek befúrják magukat forró húsodba,
                                       bőröd alá, miközben átlényegülünk, akár a táj.

A

                                       mindent átértelmező amorf éjszakát a gyilkos
                                       hajnal felhasítja, sebzett égből folyik a bíbor.
                                       Izzadt testünkön fennakadt csillagokat felfalja,
                                       habzsolja az éhes fény. Szikrázó áramütésként
                                       átfut gyúlékony zsigereinken a múlékony kéj;
                                       képlékeny tükörlabirintusában pucéran, pőrén,
                                       egymás testéből kiszakítjuk, kitépjük már-már
                                       hihető egyszemélyes ikerségünk tükörképéből
                                       szívek, szívmaskarák álarcát, bűbáját; minden
                                       szerelem örök tehetetlenségét,
                                       holtponttól holtpontig.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Erotika
· Kategória: Vers
· Írta: Szucsj
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 31
Regisztrált: 2
Kereső robot: 53
Összes: 86
Jelenlévők:
 · bladeattila
 · boszorka


Page generated in 0.0644 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz