Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szabadvers a lélegzetről

, 115 olvasás, aron , 15 hozzászólás

Gondolat

    mindig eltévelyedem
    azt hiszem
    ha itt vagy
    felveszed a ruhám
    felveszel engem
    a tüdőmbe lélegzel

    pedig el se jöttél
    testedet küldted misszióba
    öltöztetni
    mosdatni
    etetni

    ehhez értek

    felkavart por vagy
    megülsz bútoron
    ajtón
    a képeken

    lemoslak
    néha elvisz a szél

    immár

    Ha kifordítanálak
    kiderülne
    se fiú nem vagy
    se lány
    csak néhány
    szóval
    megkarcolt
    rekeszizom
    pár megkékült
    rezzenés
    idegszál-bokrokon

    nincs is bőröd
    kócos üstököd

    a távol eső
    rímek tánca
    jótékony füstköd
    a jelentések felett

    immár elvégeztetett
    ujjaimat sebhelyeidre teszem
    érzed ugye?

    nem lehet

    nem

    a sok hulló levél
    nem takar el
    csak hangosabban lépek
    megriadsz
    és mosolyom
    vicsorgássá rémül

    ha kimondanálak
    az ég fejemre szakadna
    szemembe vakolat pereg

    rám is tenyerelhetsz bátran
    a nyakamat is megfoghatod
    (himnikus pillanat volna)
    te nevetnél
    bennem meg 96 kiló
    vágy lobbanna

    jobb lenne egy koitusz
    annak vége
    neked nem

    könnyű

    jó volt
    nevedet párnámba tölteni

    elfelejtettem:
    füstboldogság

    letöröltem álmodban
    a párát
    szemhéjaidról
    nemtermő fáimat
    beoltottam csuklóid ropogásával
    virág legyél meg barack

    de nehéz neked
    érintésem

    délre talán fűszálak
    közé keveredsz
    leváglak
    elvisznek a bogarak
    felszív a nap
    mire megérted:
    könnyű

    menni

    el kellene menni
    visszatart a konyha
    elborzasztó fokhagymaszaga
    pofán ver a szekrényajtó
    valamit tud az indulásról

    el kellene menni
    hóhérmarokba juttatni minden álmot
    ami egész
    ami eltörött

    el kellene menni
    jó közelről megnézni a csillagokat
    csak tökvirágok
    leveleik nagyok
    szőrösek nem valók versbe
    én sem

    el kellene menni
    göcsörtös nyelű ásóval befedni
    a visszhangvölgyeket
    elválasztanak tőled
    magamtól
    végleg

    lélegzettelen

    protézisek kellenének
    karjaim legyenek hosszabbak
    nem érek el hozzád

    szemed széngöröngyök
    messze ülsz
    éppen lángra nem lobban

    ha a sebváltóra tennéd
    a kezed meg én is
    véletlenül - gondolom
    ki nem mondom
    úgyis leesik a mélybe
    vagy jönne egy fényszórópár
    pont szembe
    lélegzettelen
    nyoma sincs
    az érintésnek

    kihűlő

    megöregedtem
    láttam a tükörben
    szemeim körül üvegbarázdák
    nemmosolyráncok penge ajkam mellett
    hófehér homlokom felszántott szik

    úgy képzelem
    itt kuporogsz bennem
    könyököd térded reccsen
    ízületeimben
    torkomban a szó hangodtól
    baritonbársony

    megtanullak
    világra öklendezni

    felejtésböglyök szállnak
    tépett testrészeimre
    bőröd már ég
    ízed felhő
    ujjaim közt ujjaid jég
    kihűlő tenyérnyom hátadon

    ott nyilallsz
    ahol nem vagy
    fantomfájdalom

    visszanézéstelen

    nézd ez itt egy bőrfotel
    tested lenyomatát őrzi
    kerülgetsz engem mint egy igekötő
    felszólító módba tettem magam
    de nem értetted
    bámultál rám
    azt hitted viccelek amikor azt
    mondtam a torkom jéghideg
    csak lelked
    melegít meg

    micsoda pátosz
    szinte szégyellem magam
    elkértem a ruháidat
    hadd foltozzam össze
    térdedet combjaimmal
    de nem adtad
    nevettél
    nem való nekem
    szomorúbb vagyok nálad

    el fogsz majd menni egyszer
    visszanézéstelen
    már úgyis megszoktam
    menj csak elég fegyelmezett vagyok

    néma

    minden szék kifordult alólad
    a szavak nyelvedbe törtek
    kisbetűvel kezded a mondatot
    és nem teszel a végére pontot

    erdőnyi madár
    fuldoklik torkodba szorulva
    nevelik benned üvölteni képtelen
    fiókáikat

    csillagoktól foszforeszkáló
    csikkek kísérnek utadon
    meg elhajított ruhadarabok
    tele sejtjeid fanyar élni akarásával

    köveket csiszolok markomban
    hadd élesedjenek
    megsebezlek
    mintha csak tetoválás lenne
    pulzáló nyakadon

    vagy kimondom én.

    szavak

    sorban egymás mögé rakhatnám
    egyik forró a tűztől
    másik télhideg
    ha lennének kövek

    vagy izmaim –
    felemelnélek magasra
    nem mernél leugrani
    nehogy fogaimon összetörd magad

    de nincs más
    csak ezek a kurva szavak!

    füledben ólom
    pedig végre kimondtalak


    Megjegyzés: versciklus, 2018. 06-2018. 11.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: aron
· Jóváhagyta: Aevie


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 31
Regisztrált: 2
Kereső robot: 58
Összes: 91
Jelenlévők:
 · bladeattila
 · boszorka


Page generated in 0.0441 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz