Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mióta elmentél

, 167 olvasás, Edelemelie , 5 hozzászólás

Magány

Mióta elmentél, üresek a nappalok,
Nem világítja be fény a szobát, minden kopár.
Eddig ketten voltunk, s most egyedül ballagok,
Olyan vagyok, mint egy földhöz vágott pohár.

A földről szedegetem fel összetört darabjaim,
Bárhogy is próbálkozom, nem találom önmagam.
Már nem hallom igéző dallamaid,
Nem hallom a hangod, itt maradtam egymagam.

A mosolyoddal mindenkit elvarázsoltál,
Beléptél a szobába és egyből nyár lett.
Feldobtad mindenki kedvét, úgy sugároztál,
Rád néztem, s jó kedvem lett.

Most csak némán lépkedek a sötét folyosókon,
Idegen arcok, ismeretlen emberek.
Ők nem ragyognak, fénytelenek.
Én meg mindenkiben csak téged kereslek.

Mióta elmentél, üresek az éjszakák,
Csak a hold világítja be a szobát, minden kopár,
Eddig ketten voltunk, s most egyedül ballagok,
Minden nap csak várom, hogy visszatérj hozzám.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Edelemelie
· Jóváhagyta: Aevie


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 3
Kereső robot: 9
Összes: 24
Jelenlévők:
 · Kócos
 · Romuald
 · Sandor


Page generated in 0.0368 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz