Navigáció


RSS: összes ·




Szonett: Most szól, nem vár…

, 85 olvasás, Kankalin , 14 hozzászólás

Szerelem

Míg fakóaranyba hull a nyár, megint
oroz, s a holt virágokat fakasztja;
sötét magányba bújik új tavaszra,
torz reményt regél a múltra és ha int,

sikolt a zöld, de most a hangja mérged;
zihálsz és szelén a lélek is borong,
óhatatlanul magába húz, s bolond
lidércek állnak itt fölöttem ébren.

Ne tudd és ne halld, ne éld e tetszhalált;
egy röpke virradat úgy sodort feléd,
mint a táj aludni kész megért dalán

vár a csönd, vakít a pőre, messzi lét,
ám ha van nyomod és kéznyomod, talán
röpít a szárnyam, s repülni hív a kék.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Szonett
· Írta: Kankalin
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 7
Kereső robot: 47
Összes: 93
Jelenlévők:
 · gszabo
 · leka
 · Pimpesz
 · quentin
 · Securus
 · SunVice
 · Szucsj


Page generated in 0.0524 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz