Ez annyira magyar, hogy közömbös.
Egy részében igaz, a többiben pedig jó volna annak lennie.
A hungarikum Pusztaság kinyúlt a nyugati zsarátra.
A vonatfülke összesárgult és én remeteként belenéztem a kilátásodba.
Elbóbiskolásomkor a kertünkben kergetőzünk egy boldog párkapcsolatban.
Néhol kicserélném az állad hegyesebbre, hogy ne ütközőbakként álljon meg benne
Cifra simításom, mikor éppen ott tartok az álomban, hogy nőm leszel.
A kalauz felvert már, de a kiterült Vonnegut-kötet oldalaiba petézett –
Remegnek a betűk, a sorok között az ekhód a sűrűsödő epika narrátora.
Mintha pajzán kuncogásod lenne most alkalmi hallásom.
A mozdony felharsog, „a kurva életbe”, szól ki pszichém, a druszám;
De csúszol-mászol fel a könyvből bűvölt kígyókarokkal
Fandango-kasztanyetta rigmusán.
Tudom, ha hazaérek, legénylakásomban az idő leszel majd,
Recsegsz a lépcsőn latexcsizmában, kozmikus sóhajokat csiholsz a porcicákra
És úgy nyergelsz majd meg, mint egy vadnyugati bordélyházban.
Ebben a kis önsajnáló képletben jut eszembe,
Ahogy reggelente a gabonapelyhet rágod –
Vagy csak épp fogaidként csattognak a sínen a kerekek.
Hortobágy, végállomás következik.
Szól ki a diszpécser a képletből.
Újrakezdve a vázlatokat látom már, ahogy ködös szemüveglencséid
Bezárnak, s abban az elmélkedő nézésedben már nem is állhatok meg
Kettesben veled az Astorián.
Kit temettünk el a végén:
A nagyharangot, az ásót, a kapát vagy a csatabárdot?
Blaha Lujza bágyadt nyarain egyszer egy kirakatban
Végigmérve egy kosztümöt a méretedben
Azt ígérted: „Nem leszek veled ennyire luxus. ”
Mégis luxus alkalom, hogy egyedül fülledek a fülkében.
És most is velem vagy.
Ez annyira magyar, hogy közömbös.
Egy részében igaz, a többiben pedig jó volna annak lennie.
Hortobágy, végállomás – viszontlátásra, és:
Az értékeid ne hagyd őrizetlenül.
Megjegyzés: 2018. november 3-4.
Egy hortobágyi lánynak
Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10 
Összes: 19
