Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nagyanyám emlékére

, 48 olvasás, boszorka , 4 hozzászólás

Bánat

Kicsi, simogató keze
a takarón rebben,
a fal vakolat-könnyeket sír,
vigasztalan pereg.
Minden más, az idő,
a szívdobbanás megáll,
dermed, akár
a legszörnyűbb perced,
aztán, mint zizzenő papír,
hallatszik újra a szó,
fülembe zárul, örökre már,
haja selyme a párnán fakó,
meleg fényű szeme a múltban jár,
mint megkövült gyanta
a bogár körül,
borostyánná szelídül.
Minden tőle kapott
sejtem lázad,
vére ereimben szilajul árad,
az elmúlás az ő ágya fölött lebeg,
nagyanyám életét oltja,
és a szemembe nevet.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: boszorka
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 43
Regisztrált: 6
Kereső robot: 37
Összes: 86
Jelenlévők:
 · aron
 · BFanni
 · Damien
 · Hanna
 · leka
 · SunVice


Page generated in 0.0749 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz