Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Dörög

, 120 olvasás, bArthAKata , 19 hozzászólás

Ezek vagyunk

Hozzászokom, hogy vakon megy-pereg az idő szakadatlan,
s míg hátamra varasodnak a kétrét kötött percek,
szerteszakadtan csapong a lenge múlt…
Szélein a kitépettek tetemei, mint dísztelen, néma
strázsák, várják: felsejlesz-e?

Tudom, álmaim érinthetetlen mélyén még néha-néha
pislákol lényeged, amint kezdet s vég közé feszül
áttetszőn hófehér teste...
Ám az is egyre gyengül, mint pókhálófonálon a
riadtak remegése.

Bennem ólmos kontrasztként gyűlik a süppedő setét,
s mint nincstelen mosolyában a kitöltetlen tér,
ásít, terjed…
Hiányod helyére hömpölyög az esős hajnal, ma
lelkemben dörögve.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: bArthAKata
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 45
Regisztrált: 10
Kereső robot: 53
Összes: 108
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Alberczki László
 · aron
 · BFanni
 · Damien
 · Farago-Aranka
 · Kankalin
 · Menda
 · PiaNista
 · Szucsj


Page generated in 0.0676 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz