Amatőr Művészek Fóruma

interaktív kortárs művészeti portál

Navigáció

A1 - 1008 X 80px

Vers: Dörög

2018-10-29 07:00:04, 287 olvasás, bArthAKata , 21 hozzászólás

vers, versek, mi vagyunk, ilyenek vagyunk,

Hozzászokom, hogy vakon megy-pereg az idő szakadatlan,
s míg hátamra varasodnak a kétrét kötött percek,
szerteszakadtan csapong a lenge múlt…
Szélein a kitépettek tetemei, mint dísztelen, néma
strázsák, várják: felsejlesz-e?

Tudom, álmaim érinthetetlen mélyén még néha-néha
pislákol lényeged, amint kezdet s vég közé feszül
áttetszőn hófehér teste...
Ám az is egyre gyengül, mint pókhálófonálon a
riadtak remegése.

Bennem ólmos kontrasztként gyűlik a süppedő setét,
s mint nincstelen mosolyában a kitöltetlen tér,
ásít, terjed…
Hiányod helyére hömpölyög az esős hajnal, ma
lelkemben dörögve.

Kinyomtatom