Fekete, bús varjak csoportba tömörülve
köröznek felettünk, ijesztő a hangulat,
a hangjuk fájdalmas, ők itt maradnak!
Fekete bánattal, tehetetlenül, kár-kár,
kár-károgják: hol élik át azt a hosszú,
fehér éjszakát? Azt nem tudják!
Fekete az idő, az lehetne fehérebb,
Istenhez imádkoznak: segíts meg!
Látod, így megyünk neki, támasz
nélkül, a könyörtelen télnek.
“De átvészeltünk mi már annyi sok
vad telet”-
Hogyan?
Azt nem kérdi senki meg!
Fekete pusztulás vár itt ránk,
de elmenni innen nem akarunk,
velünk az Isten, mi nem megyünk:
Maradunk!