Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Felidézéhség

2018-10-22 07:00:01, 138 olvasás, bladeattila, 14 hozzászólás

János, a kandúrmacska láthatatlan a koromtól,
nyakában gatyamadzag,
és útszélen egy hete.
Ki várja?

Sűrű birkanyájam ködlepte papíron kolompol,
egyeseknek paca csak,
másoknak túl fekete.
Ki bánja,
hiszen nekem épp granadérmarson émelyegnek gondolataim,
még a sparheltem is éhes száját nyalja?!
Tegnap megcsípte ajkam ez az őszi fagy, s piros, mint a fülem alja.

Bárcsak a paprikától lenne!
- botorkálok meztelen a bérházkövön;
villanykörtényi rideg folt.
Anyám ilyenkor már rám szólt, sőt rám üvöltött,
most hangtalan
hideg volt.

Meg is vert.
Kézzel,
szíjjal,
s talán később a lelke mélyén sírt;
ahogy most én itatom felnőtt nyájamat,
gyűrve az orrpapírt.

Ezek vagyunk

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: bladeattila
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 44
Regisztrált: 8
Kereső robot: 50
Összes: 102
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · aron
 · boszorka
 · Damien
 · Kankalin
 · SunVice
 · Szucsj
 · Theodor


Page generated in 0.0718 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz