Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Mementók a földi létből

, 69 olvasás, Denes , 14 hozzászólás

Mozaik

él, szeret, téved


élünk valami láthatatlan mozgat
egy misztikus pókfonálon
függünk a nylon világon
s ha mégsem az embergép összeroskad

élni jöttünk de jó ha csak megvagyunk
apró öröm hogy a szív ver
át legtöbbször nem más ember
védhetetlen vétkeiért koplalunk

élünk mintha csupán egy végtelen nap
el nem jövő végét várva
pislognának napsugárba
időtlen térbeli fekete lyukak


szeretünk valami zsigeri mint a
légzés akaratlansága
mintha misztériumában
lenne létezésünk legszentebb titka

de nem mi döntünk más tényező tehet
kit miért és hogyan
társas magányban boldogan
élünk mert azt mondták máshogy nem lehet


tévedünk mert mást nem tudunk csak ahhoz
értünk igazán hibáink
csillagzata felviláglik
az éji égbolton tejútként ragyog

Szolnok, 2018. 10. 08-09.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Vers
· Írta: Denes
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 45
Regisztrált: 8
Kereső robot: 52
Összes: 105
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · aron
 · boszorka
 · Bóta Erika
 · Damien
 · SunVice
 · Szucsj
 · Theodor


Page generated in 0.0566 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz