Repít
hiába ez az
őszkatapult
fejjel előre
pont a fák közé
arcomon horzsolás
szarvasürülék
ágyékomon verejtékcseppek
és tölgyfalevél.
Ködfátyol lidércek hívnak
a rétre de a száraz fű
felett pókhálómaradék
*ahogy Ponciusz mondaná:
ökölnyál
meztelen vagyok
a test kéjtől forró
harmattól hűs
a nap vörös és remegő parázs.
Recseg az avar
a talpam alatt
öklendezik és hörög
bennem valami állat
lassan elfogy a hús
és a vadcsapás is
elhagyott gyíkfarok
vonaglik a végén
sápadt patakba lép a reggel.
A sűrűben sóhajt a rettegés
tüskés szárakat csapkod a fülhöz
húzza a bőrt a tarkón
a száj szélén friss nyál csillog
ahogy fog ellen fog recseg
görnyed a hátam
őznyomokban cuppog a sár
ősz szeli át a bükköst és pár bordát (csak hogy fájjon)
télszeretőm felől őszkatapult felé fúj a szél.