Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Füst

, 66 olvasás, Securus , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Pigmenthiányos kék íriszem átlátszóságát a füst lepi el, s így nyugtatom magam. Érzem, ahogy rogynak össze lábaim, még a sínekre is kitántorognék, ha nem az állomáson andalognék emberek közt. Az elmém nem hagyott el, csak átalakult; előhívta a tudatalattim. Homályosan tiszta a kép. Érzem a hideget, érzem a meleget, fázom, reszketek, mosolygok, reszketek, izzadok, hol vagyok? Nem akarok elaludni, szép ez az álom így nyitott szemmel.
Téged ismerlek? Holdkóros vagyok tán? Nem, köszönsz, megölelsz, hagyom magam, fussunk el! Nem is. Repülünk. Ne állj meg! Ne múlj el! Nem kérek a másik tudatállapotból. Abból az igaziból... Így is tudom, mi a szar, csak nem érdekel. Halvány még, de tisztul, egyre csak egyre, visszavágyom, és még a könnyeim is elapadtak. Szédítő ez a magasság, ahova a mélyből tekintek a feketerigókra.
Már sötét az égbolt. Hová mentek? Csillagok lettek? Bújnak elő sorra. Ha felállok, már nem szédülök. Szédülni akarok! Szédülök ismét.
A hetekből napok lesznek, aztán órák. Végül percek. És ez a te hibád, mert csak e percekben nem érdekel, mi a szar, de érzem. Tompul. Tompulsz. Az elmém. A testem. Megszemélyesítem, és már kötődöm. De a bizalmam elhagyott irántad. Majd megszokom, elengedem, és akkor már sírni sem tudok többé. A zsibbadás sem segít, sem a hidegrázás. Sebezhetetlenné váltam.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Blog
· Írta: Securus
· Jóváhagyta: Aevie

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 8
Regisztrált: 1
Kereső robot: 9
Összes: 18
Jelenlévők:
 · Fatyol


Page generated in 0.0354 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz