Navigáció


RSS: összes ·




Sci-fi: K B második rész.

, 138 olvasás, nagytamás , 4 hozzászólás

Abszurd



A buszon



Tamás széles mosollyal az arcán ült a monitor előtt. Holnap Budapestre készül utazni Győrből, busszal. Lehetséges, hogy el kell halasztania az utazását az egy helyben lebegő űrhajó miatt. Bár tulajdonképpen senki sem tud semmit. A netten csak kérdések vannak, válaszok nincsenek, és a buszon ülve sem kell nett nélkül maradni. Úgy döntött, hogy mégiscsak elutazik Budapestre. Legyünk optimisták, ahogy az apja szokta mondani. Talán felveszik arra a munkahelyre. Talán kellékes lesz a Vígszínházban.

Tamás egyedül élt egy panellakásban, Győrben, a Kodály Zoltán utcában. Az ipari parkban található autógyárban dolgozott és unalmasnak találta az egyhangú, monoton életét. Viszont az egy helyben lebegő űrhajó mindent felülírt, sokan, sok pénz csináltak az idegen űrhajó megjelenéséből. A nettet elárasztották az álhírek, az internetes portálok hatalmas pénzeket kaptak az ott elhelyezett reklámokért. De végeredményben senki sem tudott semmit, az űrhajó teljesen néma volt, a szó szoros és átvitt értelmében is. Semmi jel, semmi aktivitás nem érkezett az űrhajó felől. Három napja jelent meg, egészen pontosan 2017. február elsején, hajnali három órakor. A földtől 666 ezer kilométeres távolságban, szó szerint a semmiből, megjelent egy 800 méter hosszú és 400 méter széles téglalap alakú űrhajó, és egy helyben lebegett. Az ismeretlen intelligencia által létrehozott objektum térben elfoglalt helye a feltűnése óta egy ezred millimétert sem változott.



Hamar eljött a holnap. Tamás vidám volt, élvezte a gondolatot, hogy megérkeztek a földönkívüliek, hiszen már bebizonyosodott, hogy 666 ezer km távolságra a földtől egy mesterséges objektum áll egy helyben. Tamás felszállt a buszra.

Jegyet vett, majd leült és kezébe vette a telefonját és mivel utazás közben unatkozott, belépett egy cset oldalra. Egy női nevet látott bejelentkezni. Brigitta volt.

– Mit szólsz az űrhajóhoz? kérdezte Tamás.

- Az űrhajón vagyok- válaszolt Brigitta.

- Mit szívsz? - kérdezett vissza a fiú.

– Már régóta semmit – válaszolt Brigitta.

Tamás egykedvűen kinézet a busz ablakán, arra gondolt, hogy egy őrült nővel vette fel a kapcsolatot online. Végül is nem baj.

Tamás fákat látott, bokrokat, eszébe jutott, hogy egyszer látott egy prostituáltat állni az út szélén. A nő arcán szégyent látott, sajnálta az út mentén rövid szoknyában álló nőt, és semmi szexuális vonzalmat nem érzet iránta. A nő olyan helyen állt az autópálya mentén, ahol veszélyes és tilos az álldogálás. Akárcsak az űrben lebegő űrhajó, olyan helyen van, ahol nem kellene lennie. Tamás úgy érezte, hogy olyan korszak köszönt az emberiségre, mikor sok olyan dolog lesz olyan helyen, ahol nem kellene lennie. Ránézett a telefonjára, észrevette, hogy Brigitta kilépett a chat oldalról.

Tamás rövid barna hajú, 173 cm magas, vékony testalkatú fiú volt, nemrég vásárolt ingét felül kigombolta. És továbbra is a busz ablakán nézett kifelé. Merengéséből egy fiatalos női hang ébresztette fel.

– Szia, ide ülhetek? - Egy szőke, hosszú hajú nő kérdezte Tamást, világoskék szemei olyanok voltak, akár az azúrkék tenger. A fiú belenézett a kék szemekbe és elfelejtette Brigittát, a földönkívülieket és az autópálya menti bokrokat. Minden elfelejtett. Hirtelen megállt az idő. De ő továbbra is a nő szemeibe nézett, majd a tekintette lejjebb tévedt. A csajnak feltűnően szép volt a dekoltázsa, körte alakú cicijéből sokat mutatott. Tamás élvezettel figyelte.

– Nyugodtan ülj le- válaszolt a fiú.

A csaj elnevette magát.

– Na, már azt hittem, hogy elvitte a cica a nyelved.

A fiúnak eszébe villant, hogy utoljára az édesanyja mondta ezt neki. Rég volt.

Tamás a fiatal szőke hajú nő felé fordult és megszólalt.

– Szia, Tamás vagyok.

– Edina – válaszolt a nő.

– Szerinted mit akarnak a földönkívüliek? - kérdezte Tamás.

– Nem tudom- válaszolt Edina, majd hozzá tette – biztos, hogy földönkívüliek? Lehet, hogy ugyanolyan emberek mint mi vagyunk, csak a jövőből jöttek vissza. Bármi lehetséges a Teremtésben.

– Teremtett világban élünk? - kérdezte Tamás

– Tuti- válaszolt a szőke hosszú hajú nő.

A következő percek szótlanul teltek el, Tamás a Vígszínházra gondolt, ahol kellékes akar lenni.

Miután az emberiség megbizonyosodik róla, hogy nála jóval okosabb intelligencia is létezik, ez a színházi előadásokra is kifog hatni. Soha többé nem lesz az ember a Teremtés koronája. - gondolkodott el Tamás.

Kinyílt a busz ajtaja, Tamásnak bevillant egy kép, hogy kilökték egy ajtón. A fiú tudta, hogy a túlvilágon van egy ajtó, ahol kilökik azokat, akik a Föld nevű bolygóra akarnak jönni, sírni és nevetni. És egyszer majd újra kilöknek bennünket az ajtón, amikor meghalunk.

– Te mit kérdeznél a földönkívüliektől? - kérdezte Edina

Tamás gondolkodás nélkül rögtön felelt.

– Van e élet a halál után? Ez lenne az első kérdésem, és esetleg még kérnék tőlük egy űrhajó tervrajzot.

– És ha annyi lenne a válasz, hogy nincs élet a halál után?

– Edina, ilyen válasz nem lehetséges, mivel, szerintem a földönkívüliek, már rég kiléptek a gyorsan romló fizikai testükből, és már örök életű gépemberként élnek.

– Értem- mondta Edina, és nagyot sóhajtott.

Gépemberek, egyszer látott egy gépembert, a lába helyén két bizarr szerkezet volt, és azóta sem tudja feledni a szörnyű látványt.

Edina csendesen ült a busz ülésen Tamás mellet, a fiúnak jó illata van állapította meg. Eszébe villant egy emlék. Motorozott Budapest szívében, férfiak figyelték a teljes fiatalságában ragyogó szexis fiatal lányt, a teherautó hirtelen fordult ki elé, nem vette észre, sötétséget látott, nem volt ideje megijedni, csodálkozás futott át rajta. Miért van sötét, mikor ragyogó napsütés van? A következő pillanatban megértette, hogy ő valójában nem azonos a testével, kilenc méter magasságban lebegett a teste felett, tudta, hogy kilenc méter a magasság, úgy érezte, hogy mindent tud, tudta, hogy körülötte százegy ember figyeli őt, mindegyiknek hallotta a gondolataid, látta a gyermekkorát. Újra sötét lett, halvány lámpákat látott égni.

– Napi tizennyolc óra a munka- mondta egy férfihang, majd így folytatta: - Sor mellett kell dolgozni, előfordul anomália az idővel, néha. Olyankor megáll az idő és ebből következik, hogy nagyon lassan fog letelni a munkaidő is.

– A túlvilágon vagyok? - kérdezte Edina

– Úgy is lehet mondani, de én jobban szerettem a gyár kifejezést. – válaszolt a férfi.

– De miért vagyok itt? – kérdezte a nő



A szőke hajú nő, Tamás felé fordult, és megszólalt.

– Egyszer meghaltam, de sikerült újraéleszteni engem.

– Gratulálok. - válaszolta a Tamás. És az ablakon beszűrődő napfény mellett már a mellette ülő nő is zavarta. Zavarta, mert nem értette. Ugyanakkor félelmetesnek találta a gondolatot, hogy megértene egy őrültet.

A fiú kinézett az ablakon, nem látott semmi érdekeset, csak tipikus magyarországi táj suhant el a busz mellett. Talán a busz áll és a táj halad, talán minden illúzió és semmi sem valóság. Később észrevette, hogy a nőnek feltűnően hosszúak és formásak a combjai.

Ment a busz az autópályán, egyhangú utazás volt. Tamás továbbra is az ablakon nézett kifelé, a szőke nő lehajtotta a fejét és elaludt. A hosszú formás combú, pici formás cicikel rendelkező nőket szerette a fiú. Egyszer lett volna alkalma megnézni egy formás combot, de nem volt kamerája. Így nem jött létre az online- kapcsolat, a nő aki ígérte, hogy megmutatja a combját, másnap már letagadta az egész dolgot. Tamás tudta jól, jobban bántja őt, hogy nem láthatta a csaj lábait, mint a földönkívüliek egy helyben álló űrhajója. Ilyenek a férfiak.



A fiú várta az igazi szerelmet, s a formás combot ígérő nőben vélte megtalálni, ezért is sajnálta a kihagyott lehetőséget. De talán a következő életében elveheti feleségül a formás lábait mutatni akaró nőt, bár ez sovány lehetőség. Tulajdonképpen személyesen is felkereshetné és elé állhatna, és megkérdezhetné, hozzá megy e feleségül? Csak hát biztos a válasz, ami a nem. Tamás jól tudta a lelke mélyén, hogy soha semmilyen kapcsolata nem lesz a hölggyel.



A szőke hajú nő felébredt és Tamás felé fordult.

– Furát álmodtam- mondta

– Mit álmodtál? - kérdezte a fiú

– Egy gépekkel teli teremben voltam- válaszolt a nő.

– Milyen gépek voltak?

– Gonosz gépek.



Mindeközben az űrhajón Brigitta befejezte a reggelijét, pirítós kenyeret evett vajjal és lekvárral, s hozzá gyümölcsteát ivott. Jóllakottan visszament a szobájába. Úgy nézett ki a szobája, mintha egy zöld falú panellakásban lenne. Leült az ágyra, hiányzott neki az érintés, jó lenne egy férfihoz odabújni. Felsóhajtott, s a sóhajtással egy időben kigyulladt egy piros lámpa az űrhajón.

Brigitta kiment a nappaliba, leült a laptopja elé, ami az életet jelentette számára. Az online közösség volt számára az élet, ott tudott barátok közt kiteljesedni, ami jó gyakorlópálya volt az élethez. Az űrhajó majd kiengedni, hasonlóan ahhoz, mikor kibújt az anyukájából. Ebben reménykedett, erre készült.



Nem töltötte be a chat oldalt. Brigitta a könnyeivel küzdött, végül hangos zokogásban tört fel. Újra csak eszébe jutott az elrablása. Rutin műtétre kellett befeküdnie a győri kórházba. Ahogy elaludt a műtőasztalon érezte, hogy valami nincs rendben. Mikor kinyitotta a szemeit, már az űrhajón volt. Mintha egy háború közepébe cseppent volna, ahol csendben kell lenni, hogy túléljük, és, hogy ne vegyenek bennünket észre. Kik is? Hát a földönkívüliek, akik egyáltalán nem mutatkoztak. Brigitta úgy gondolta, hogy ennek az az oka, hogy borzalmasan néznek ki, és belehalna a félelembe, aki meglátná őket. Létező jelenség az, hogy valami olyan borzalmas, hogy szörnyet halunk a látványától.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Sci-fi
· Írta: nagytamás
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 3
Kereső robot: 8
Összes: 22
Jelenlévők:
 · Divima
 · GoldDrag
 · Öreg


Page generated in 0.0476 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz