Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Horpács

, 171 olvasás, marisom , 13 hozzászólás

Fohász

Ősfák, óriási hinta, az a deszkapados,
végtelenbe nyúló kötéllel.
Hatalmas ablakok, amiken benéztek
a gyerekkori szörnyek.
Majdnem biztos, hogy Mikszáth tintájával
öntöttem nyakon a két éves húgomat,
akit az anyám sok óráig sikált.
Lehet, hogy napokig álltam a sarokban,
emlékszem a fal hűvösére,
ami végül megkönyörült rajtam,
és hagyott állva elaludnom.
Nagy havakra is emlékszem,
meg egy kutyára, akit elvittek messzire,
hogy meghaljon nélkülem.
És emlékszem a bárányokra,
akik elvesztek, mintha ott se lettek volna,
úgy tűntek el.
Minden évben voltak más bárányok,
és minden évben eltűntek, miután megszerettem őket.
Szeretnék vigyázni a bárányokra,
a nagyságsorrendbe állított babákra,
a leforrázott gyerek testére a szomszédból.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fohász
· Kategória: Vers
· Írta: marisom
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 5
Kereső robot: 12
Összes: 37
Jelenlévők:
 · eszgyé
 · GoldDrag
 · legna
 · Öreg
 · VDavid


Page generated in 0.0698 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz