Navigáció


RSS: összes ·




Szonett: Hangtalan

, 221 olvasás, Kankalin , 10 hozzászólás

Sors

Néma tótükör, csupán a láp dalol,
nem én; fogoly vagyok kopott ruhákban,
s legyűri gyönge testemet, ha lágyan
szél szalad felém a lomha fák alól.

Kint süket fülembe zajt süvölt a nyár,
sziklakönny patakja lusta lomb alatt
szirteket szakít, de hangtalan marad,
mert a "börtön őre" csöndlakatra zár.

Zenét nem ont az ég, nem adja dalba
játszi záporok neszét, de már ledér
madár se szól; sivár a táj nyugalma.

Tetszhalott a metronóm, s a csontra mér
ütést; vajúdna még, hol elvetél Ma,
Múlt időz Jövő fölött, s dühöng a vér.




Megjegyzés:
Szeretettel ajánlom Hepp Bélának, aki türelmes gyomlálgatással eljuttatott a szonettek valódi és emberi szabályainak, gyógyító erejének, feneketlen mélységének megismeréséhez.

Köszönöm szépen, aLéb! : -)

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Szonett
· Írta: Kankalin
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 15

Page generated in 0.0509 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz