Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fényidomár

, 222 olvasás, Thalassa , 12 hozzászólás

Misztikum

középen megállt
köpenyén égi jelek
pigmentfoltok
arcok pléhtükreiben
a tátott szájú bámészok előtt
csendet parancsolt sziluettje

mit kezdjen e nagyérdeművel
rájuk mutatni a pálcával
fejtetőkre korona
egyenként, mindegyikre
de először az ostor
nyíljon hát fönn a kupola

az apró lyukon ím, beszökkent
élesen a földbe döfött a fény
az első suhintásra a portól
felvillant penge teste
a másodikra ugrott

meggörbült a harmadikra
artisták hintáztak ívén
majd gyűrűvé hajolva
lángolni kezdett és többször
átsiklott az izzó karikán

a nyelni is elfelejtők ujjongtak
bár nem ezt akarta
szemével intett a fénynek
most már elég lesz
osztódj, válj ezer sugárrá

itt vagyok, rám figyelj
szedd össze magad, súgta
azzal végigrepedt a sátortető
s beömlött a ragyogás
nyílegyenest az idomárra

ő megtántorodva
próbálta átengedni magán
széttárt karjai felé
épp megindultak a népek
mikor tompán a porondra zuhant

rángó testéről tépték, húzták
köpenyét, míg a fény végérvényesen
kiosont a hasadáson
hályogos pupillákon át
s besötétült

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Vers
· Írta: Thalassa
· Jóváhagyta: aron


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 3
Kereső robot: 10
Összes: 31
Jelenlévők:
 · Destiny
 · farao
 · gszabo


Page generated in 0.0608 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz