Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Változó

, 293 olvasás, VDavid , 5 hozzászólás

Hiányzol

Földre vetve koronáját
megkezdi telelő-álmát,
látom, ahogy botladozom
utam keresve,
magam, ha tehetem
neki adom.

Avarba temetett lábnyom
az maradok,
csupán egy rózsa,
elhullott szirma.
Feledni sem tudnám
de hagyom!

Leszek véremben
csepp, a havon
csírája a magnak,
hogy lássa
élő s holt, nem maradok
szálka se szemedben,
úgy szívedben
a vakfolt.

Látok!
Igen, ki tegnap még
vak voltam, üvöltve!
Most,
némán fekszem,
lelkem testembe
elzárt,
kihűlt porhüvelyében.
Szerelmünk
be nem temetett sírján.

Gennygóc maradok
a Halálnak torkán.
Nélküled!
Csak döglött hal
a kiszáradt tó-partján.
De tudd!

Köszönöm.
Hogy voltam szívedben,
boldog pillanat
köszönöm, minden
szerelmes csókodat.
Hogy lehettem
koronád, a lenyugvó nap alatt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hiányzol
· Kategória: Vers
· Írta: VDavid
· Jóváhagyta: Aevie


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 205
Regisztrált: 1
Kereső robot: 33
Összes: 239
Jelenlévők:
 · Napfeny


Page generated in 0.3281 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz