Hunyd le szemed, s képzeld el:
szótlan a karjaidba burkolózom,
ülünk némán a balkonon.
Körülöttünk a hajnal eszmél,
nincs más, csak te és én.
A város moraja nem létezik.
Ez a pillanat oly meghitt,
ülünk kávét szürcsölgetve
a nap sugarában ölelkezve.
Ősz van.
Egy meleg pokróc
s édes ölelésed véd,
karjaidba úgy fonsz,
mint soha még.
Csak mi létezünk,
a madarak csicsergése,
a lágy szellő, s a nap fénye.
A gyerekek még alszanak,
senki meg nem láthat,
sejtelmes, forró csókot lopok.
Egyszerűen boldog vagyok.
Ez minden, amire vágyom,
reggeli idillben csókolni szájon
egy elképzelt jövőben,
mit veled élnék bármi áron.
Gyönyörű életkép,
mikor testünk s lelkünk összeér.
Álmokon túli érzés
most a fejemben létezik,
mindössze annyit tégy:
képzeld el te is.