Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Neked adom

, 23 olvasás, banfaizsolt , 3 hozzászólás

Boldogság

(K. É. részére)

I.

Csak mi igazán enyém, adhatom oda néked.
Bár leginkább úgy, ha nem is kéred.
Mert enyém csak az lehet, mit megszolgálok,
Miért teljes szívvel ki is állok,
Ha kell, érte némán tűrve
Jeges árba, égő tűzbe is beállok.
Mit adhatok nem sok, sem kevés,
Meglehet meddő vágy az álom,
Hogy eléd ontom szűz világom.
De tiszta szívvel ezt kívánom,
Megküzdve száz éjen magánnyal,
Csalfa szókkal, színesekkel és hitvánnyal,
Mert eljön érzés, ama másik -
Már látszik, de rajtam múlik, meddig játszik -
Játssza magát hiú máza, kinevetve, megalázva;
Szakadt redő már arcom vászna.
Hold-sátorban vérig ázva,
Izzó lázban csontig fázva
Írom a vágyak közt átszőtt álmot,
Hogy neked adom a valóságot.

II.
Mert mit is adhatok neked?
Napot, havat és heteket,
Csalfa reményben megkopott éveket,
Könnybe lábadt, ázó tereket.
Tükörként feszülő mélykék tengert,
Partján a sok embert,
Sziklát, partot, halat.
A Januárt, s vele a roppant háztetőkön
Megbúvó tenger havat.
Vulkánt, mely izzó lávát ont.
De tudod, mit?
Neked adom a Grand Canyont.
Szöcskét, tücsköt, apró kavicsot,
Éles kövek közt csörömpölő árnyékot;
Mert neked adom Pilinszky összes versét,
Karjait, melyek éjféli fürdésben
A tavat, mint lobogva lélekző tükröt összetörték.
És Attila összes kínját,
Mit nagyon fájva üvöltött;
Fájdalmát, ez éjszakában izzó,
Tűzben égő fáklyát, óriás fénygömböt.
Neked adok gyárat, tanyát,
Füstös kéményeket,
S a koldust, ki az utcán kéreget.
Adok zenét, verset, színes képeket,
Zengő metaforát, rímet. A lényeget.
János soraiból a fázó réteket,
S az árván ázó krumpliföldeket.
Kicsi tavat, apró ladikot,
Nádasból felrebbenő kócsagot,
Ködben ingó madarat,
Tóban fázó halakat.
Színpompában úszó erdőt,
Házat, s benne falakat.
A szépséget, e piciny csodát,
Melyen szívem fennakad.
Sírokat, s a sírok között
Anyókát, ki halkan sírogat…
Hisz neked adom Radnótit is.
Lágy ólat, langy tanyát,
S a megrepedt, ázó földeket,
Bonyolult lélekzésben lüktetve
A világ ág-bogát, s vele
Neked adom József Attilát.
Bár őt már neked adtam,
De még nem a gyárakat,
S a komondort, ki az udvaron hempereg,
S nem a bicegő cinkét, ki a Tiszazugban
Gally alól sírdogálva kesereg.
De neked adom a követ is,
Melyre Radnóti lépett, hogy ne feleljen aznap,
Mikor nem tudhatta, másnak e tájék mit jelent.
Neked adom a parkban égő
Régi szerelmek lábnyomát,
A csókok ízét: a mézet, s áfonyát.
Buja hínárt, csendes mohát,
Tajtékzó egek dörgő záporát,
A parton fázó homokot,
Folyót, eret, patakot.
Vízbe hullott apró égi csillagot.

III.
Neked adom ezt a verset,
Mindek közt ezt az egyet.
Az örömöt és szépet adom.
Akkor is, ha nem kéred.
S ha mindez megvolt, mi írva,
(hét emberként ne szállj a sírba)
Szóval, ha mindez, mi írva volt elébb,
Vágyaid mohó kútján mégsem volna elég;
Számomra már csak egy marad,
Meztelen kincsem szórva eléd,
Hogy végül: odaadjam magamat.




Megjegyzés: Hajdúböszörmény, 2018. 09. 07.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Boldogság
· Kategória: Vers
· Írta: banfaizsolt
· Jóváhagyta: Aevie


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 28
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14
Összes: 43
Jelenlévők:
 · szabadalom


Page generated in 0.0324 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz