Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Óda Hozzád, Kedves…

, 53 olvasás, Szucs_Imre , 4 hozzászólás

Remény

Csak megláttalak és Rád köszöntem,
S ezzel megváltozott az életem.
Szerelmet hoztál az életembe,
Szárnyalt a lelkem a végtelenbe.

Mindent adtál, mit ember adhatott,
Csak szívtam be minden pillanatot,
Kedves voltál, gyengéd és csábító,
Csak én ne lettem volna számító.

Fiatal voltam, buta és hiú,
Egy önfejű megtévedt szépfiú,
Hittem mindenben, mi nem létezett,
S ez engem vértezett, s megmérgezett.

Elvettem egy álmot. Szépet. Nagyot.
S ez lelkedben csúnya sérülést hagyott.
Még ma is könnybe lábad a szemem
Attól, mily' nagylelkű voltál velem.

Nem érdemeltem mást, csak bánatot,
De Te mást adtál: reményt s másnapot.
Időt adtál. A legtöbbet, mit lehet,
Hogy rendbehozzam a dolgot Veled.

Nem volt könnyű. Lelkemet gyalázó
Seb volt bennem vérző és megalázó.
Szégyen martaléka lett egy részem,
S Te már sosem lettél enyém egészen.

Késő már a bánat és vezeklés.
Hiába vagyok azóta is szerencsés,
Hisz velem vagy már 25 éve,
Részed vagyok, s Te az életem része,

(A pallos ott lebeg a fejünk felett.
Mikor kezd újra vérezni a sebed?)

Átadnám, de a gyógyírt nem tudom.
Lennék én, de hogy elég-e, nem tudom.
Hogy ma mit látsz bennem, sajnos nem tudom.
Szíved szeret-e engem, nem tudom.

Csak azt tudom, hogy bármit megtennék,
Pokol tüzén örömmel átmennék,
Meghalnék, ha kell, s meghalnék újra,
Ha ettől lépnénk együtt egy új útra.

Az útra, min végre már virágok élnek,
A boldogság kövén utcazenélnek
A szívünk húrjain a tiszta vágyak.
Te szíveddel vársz, s én szívemmel várlak.

Együtt legyőzhetjük a gonosz sárkányt,
Elűzhetjük az összes sötét ármányt,
Kinevethetjük a csúf világ poklát.
Ha a kezed fogom, S Te a kezemet fognád.

Hitet adtál a legsötétebb órán,
Kezemet fogtad, míg lelkem a bitófán
Állva várta a feloldozó halált.
De erős szíved újra rám talált.

Hálás vagyok a sorsnak és Neked,
Hisz ezernyi kép őriz emlékeket.
Az életem oly' szép volt eddig Veled.
S hogy Neked is, abban csak reménykedek.

Talán most felettünk szürke felhő száll,
S még nem döntött, kisüt-e vagy esőre áll,
De hiszem azt, hogy szívünk szeretete
Elfújja a felhőt, bármi az eredete.

Mert nincs szentebb dolog a világon,
Mint hogy a világod vagyok, s Te a világom.
Talán Te így szeretsz, én meg úgy szeretlek,
De lelkünk összeforrt a végtelennek.

Engedd, hogy most én adjak Neked hitet,
Hisz a szívemmel együtt mindenem a Tied!
Hagyd, hogy az utadon én fogjam a kezed,
Higgy abban, hogy a boldogsághoz vezet!

A kétely méreg, mely mardossa lelked,
Pedig bennünk biztosnak kéne lenned.
Engedj a szívnek, s a hitnek egymásban,
Ne legyen az érzés elvi befolyásban!

(Nem tudnod kell a jövőt, hanem érezned,
S remélem az érzést nem kell kérdezned!)

Tudom, hogy én vagyok, ki boldoggá tesz.
Tudom, hogy életünk csak boldogság lesz.
Tudom, hogy egy álom eltűnt, de mi itt vagyunk.....
...... S tudom, hogy ha elfogadsz, örökké együtt maradunk.

Szívem minden szeretetével.....


Megjegyzés: Szűcs Imre
2018. 04. 23.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Remény
· Kategória: Vers
· Írta: Szucs_Imre
· Jóváhagyta: hazugsagok


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 27
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 37

Page generated in 0.0315 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz