Mit teszel, ha csak a hold ölel,
ha ott ülsz csendben, elmeredten.
Mikor minden sötét távol és közel,
oh, minden árny félve retten.
Én sokszor ültem eltűnődve,
s vártam, hogy megértsem a káoszt.
Nekem csak te vagy, csavarj hát kendődbe,
az élet a sorsommá oszt.
Most, ha nem száll szememre álom,
aggodalmam száll az éjen át.
Sok száz csillagból kirakni próbálom
kedves arcodnak mosolyát.