Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vihar

, 42 olvasás, VDavid , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Szikrázó napsütésben izzik a föld
déli harangszóban nyomasztó a csőnd.
Izzadó testrészek a vízbe, be, s majd kilépnek
egy-egy esőcsepp minősűl a vihar előjelének.
A szél is erősödik, szürke fellegek falják fel a napot
emberek hagyják el sietve a partot
mint a patkányok a süllyedő hajót...
Pedig ez csak egy frissítő zápor
nem marad utánuk takaró, se lábnyom.
Én itt maradok, végre esik,
végre a vihar nem bennem zajlik,
nem én harcolok az elemekkel!
De el sem futok a birka emberekkel
inkább csak élvezem az eső koppanását
az aszfalton, csobbanását a víz tükrén
érintését testemen, érzéseit lelkemben.
Hűsít s megnyugtat, becsukott szemekkel bámulom
a villámokat, számolva a másodperceket
várva, mint a föld, úgy az ég is megremeg.
Egyre hangosabb a moraj, az éles csattanás
mint olykor-olykor az utolsó szívdobbanás.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: VDavid
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 36
Regisztrált: 2
Kereső robot: 48
Összes: 86
Jelenlévők:
 · Sheodon
 · Thalassa


Page generated in 0.0529 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz