Navigáció


RSS: összes ·




Prózavers: XX.

, 195 olvasás, Neogrády Antal , 3 hozzászólás

Mozaik

Az agglegényt menyasszonyai öltöztetik, sőt,
Halott sem leselkedik a családjára,
A nem euklideszi légy repülésétől megzavart fiatalember sem.
A csúszósín belsejében megáll a vízimalom,
S elszövődnek az alakok az éjszakában,
Akiket a csigák csillámló nyomvonala vezérel.

A rosszindulatú varázslók már nem fenyegetik
A magaslatok népét.
Nincs interpoláció,
A meztelen nő és az antracit szét kell hogy essen!
Úgy tűnik, végleg bezár
A Szinnel töltődő állomás nyilvános hely számára.

Élhet-e még
A közöny szépsége,
A lény, akit lelkiismerete megrövidít, eltérít és kikémlel.
A hímburok,
A kis növényrendőrség,
A kettős metamorfózis?

A halál fizikai képtelensége egy olyan valaki elméjében,
aki él,
Olyan, mint az ember, aki a szobájából lép ki az űrbe.
A jós jutalma a meztelen fiú és a lány a parton,
Vagy a pogány kisasszony…
De úgyis jönnek a sültkrumplit evő sirályok!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Prózavers
· Írta: Neogrády Antal
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 48
Regisztrált: 12
Kereső robot: 30
Összes: 90
Jelenlévők:
 · aron
 · bbbbb
 · BFanni
 · CserAnna
 · Destiny
 · GoldDrag
 · gszabo
 · Katline-Pearl
 · Magyar Anita
 · marisom
 · taxus_baccata
 · Wasicu


Page generated in 0.2278 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz