Navigáció


RSS: összes ·




Prózavers: XX.

, 104 olvasás, Neogrády Antal , 2 hozzászólás

Mozaik

Az agglegényt menyasszonyai öltöztetik, sőt,
Halott sem leselkedik a családjára,
A nem euklideszi légy repülésétől megzavart fiatalember sem.
A csúszósín belsejében megáll a vízimalom,
S elszövődnek az alakok az éjszakában,
Akiket a csigák csillámló nyomvonala vezérel.

A rosszindulatú varázslók már nem fenyegetik
A magaslatok népét.
Nincs interpoláció,
A meztelen nő és az antracit szét kell hogy essen!
Úgy tűnik, végleg bezár
A Szinnel töltődő állomás nyilvános hely számára.

Élhet-e még
A közöny szépsége,
A lény, akit lelkiismerete megrövidít, eltérít és kikémlel.
A hímburok,
A kis növényrendőrség,
A kettős metamorfózis?

A halál fizikai képtelensége egy olyan valaki elméjében,
aki él,
Olyan, mint az ember, aki a szobájából lép ki az űrbe.
A jós jutalma a meztelen fiú és a lány a parton,
Vagy a pogány kisasszony…
De úgyis jönnek a sültkrumplit evő sirályok!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Mozaik
· Kategória: Prózavers
· Írta: Neogrády Antal
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 31
Regisztrált: 3
Kereső robot: 52
Összes: 86
Jelenlévők:
 · Menda
 · Romuald
 · Zsémbes


Page generated in 0.043 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz