Gyermek vagyok, serkenő a holnap tavaszán
elmélkedve fekszem
behunyva szemeim, lelkem az égre szegezem!
S bár egykoron, vissza a múltba
a füszálról a harmatnak cseppjét lecsurrantva
tétova bár, de nyugton sose maradva.
Azt mégis láttam, láttam egy cseppet
cseppet az életből, s talán egyet
egyet egy lélekből mit egy, egy másikból letépett.
S ki lehetnék márol a holnapra?
Talán egy felnőtt, ki gyermekéveiből egyet félretett?
Vagy egy gyermek, ki felnőve, egy gyermeket felnevelt?
Várom a holnapot gyermekként
Várom a holnapot karomban ölelve gyermeket
Büszkén szólítva gyermekemnek, kit holtomiglan őszintén szerethetek!