Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A hegyek felé

, 97 olvasás, Kovács L István , 2 hozzászólás

Gondolat

Utazom,
füstös, kátrányszagú, mocskos vonatkupék ráznak,
mellettünk elsuhan a táj, fák, bokrok és házak,
s míg tükörképemet nézem a zöld lombok között,
gondolataim kalandoznak homlokom mögött.

Már rég voltam itthon, most szalad velem a vonat,
egyre magasabbnak látom az imádott dombokat,
integetnek gyantaillatú, zúgó fenyvesek,
és suttogó tölgyerdő nyeli el a síneket.

Élő, zöld alagútban füstölve robogunk,
néha, egy-egy állomáson megáll a vonatunk,
gyönyörködöm, bánattal nézem ezt a szép tájat,
vajon miért mentem el, erre nincs magyarázat.

Szép az alföldi táj is, megvan a maga bája,
gémeskút, s végtelen rónák legelésző nyája,
frissen szántott föld életillatú barázdái,
a ringó búzamezők pipacsos hullámai.

De ha már megcsapott az erdei avarpára,
és másztál már gyantától ragadó fenyőfára,
vagy ölelve szívtad magadba a tölgy erejét,
akkor itt vagy otthon, legyen a világ bármily szép.

Utazom, tükörképem a vonat ablakában,
gondolataim valahol a hegyek magasában,
gombát szedek, és szederbokor tépi a bőröm,
otthon leszek, és a többivel már nem törődöm.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Kovács L István
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 32
Regisztrált: 3
Kereső robot: 60
Összes: 95
Jelenlévők:
 · BFanni
 · Horváth István
 · Romuald


Page generated in 0.0463 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz