Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Az őrangyalom a szerelmem

, 66 olvasás, Samu Katalin , 4 hozzászólás

Szerelem

Tíz évvel ezelőtt találkoztam az őrangyalommal. Éppen siettem hazafelé. Anyukám várt rám. Szegény, akkor már jó ideje betegeskedett. Felhívott, hogy menjek, mert szédült, és fulladt. Gyorsan értesítettem a mentőket, majd bejelentés nélkül elhagyva a munkahelyemet, kétségbeesetten autóba ültem. Már nem emlékszem, hol jártak a gondolataim. A koncentrációs képességem teljesen elhagyott, a piros lámpákon átszáguldoztam, nem törődve addig felépített kényelmes kis életemmel. Majdnem elütöttem valakit a zebrán. Fékcsikorgatva megálltam. Kapkodtam a levegőt, körül sem nézve, kiszálltam az autóból, hogy segítséget nyújtsak, és ekkor megelőzött egy tűzpiros BMW. Nem pergett le életem filmje! Sokkal rosszabb történt! Csak azok a tettek, gondolatok, érzések villantak be, amiket egész életemben magamban hordoztam, szégyelltem, átkoztam. Tudtam, hogy itt a vég, nem is ellenkeztem, vártam a halált. Az utolsó pillanatban megjelent egy férfi előttem, aki félrelökött az autó elől, míg ő hatalmasat zuhant le a motorháztetőről. Az autó továbbhajtott, egy kicsit obszcén szavakat intézve felém. Meglepődtem, hogy nem érdekelte a férfi sorsa. De aztán rájöttem, ő nem is látta. Mert ő az őrangyalom volt. Ahogy végigmértem, álmaim férfiját láttam benne. Barna haj, zöld szemek, szikrázó tekintet. Szavakkal semmit nem mondott, de mégis ezt hallottam tőle:
- Nem jött még el az időd, hiba csúszott a tervébe! Bár nem tudom, hogyan lehet, hogy látsz engem, de ennek köszönhetően mostantól életed végéig kapcsolatban fogunk állni.
Akkor még nem értettem ezeket a szavakat, de aztán világossá vált. Bármikor hívtam, ő ott volt, és segített nekem. Sokszor nevettünk együtt a filmeken, és sírtunk egy- egy szomorú jeleneten. Ha "elhagyott", mert megbeszélésre kellett mennie, akkor nagyon magányos voltam. Egy ilyen " megbeszélés" neki pár percnek számított, de itteni idő szerint pontosan három nap volt. Ez a három nap mindig azzal telt, hogy vártam rá. Kétségbeesetten, szomorúan! Minden egyes másodperc, perc, óra, és nap egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor " visszatért" olyan boldog voltam, hogy egész nap fülig érő szájjal dolgoztam. Senki sem tudott felbosszantani. Egy nap megkérdeztem tőle, hogyan lett őrangyal. Nem szavakkal kommunikáltunk, hanem gondolatokkal, és érzésekkel. Nem is láttam őt többet, de tudtam, hogy velem volt. A nevét is elárulta: Chjánsa.
Chjánsa szomorú lett a kérdésemtől:
- Ha valakit igazságtalanul meggyilkolnak, őrangyallá válik, hogy ő megmenthessen más életeket.
- Történt már, hogy valakit egy őrangyal nem tudott megmenteni?
- Igen, néha előfordul.
- És ilyenkor mi történik?
- Ha az őrangyal miatt valaki életét veszíti, akkor az őrangyalt megfosztják szárnyaitól.
- És mi lesz a sorsa?
- Ha szándékosan nem mentette meg az életét, büntetést érdemel.
- Hogyhogy szándékosan? Miért ne akarná megmenteni egy ember életét?
- Több oka is lehet. Akire vigyáz, lehet gonosz ember. Ezért az őrangyal erkölcsi dilemmába kerülhet.
- És akkor, ha nem menti meg, hova kerül az őrangyal?
- A pokolba - hallottam a szívszorító választ.

Ahogy telt az idő, nagyon megkedveltem az őrangyalomat, állandóan kapcsolatban akartam állni vele. Habár sosem találkoztunk többet, emlékeztem a hangjára, az arcára. Ha nem éreztem a jelenlétét, borzasztóan hiányzott. Nyolc év telt így el.
Egy idő után azt vettem észre, hogy bármilyen őrültségre hajlandó lennék miatta. Akár elkövetni a legrosszabbat is.
- Chjansá! Itt vagy! Veled szeretnék lenni! Örökre! - súgtam neki - Létezhet, hogy beléd szerettem? Büntetés jár érte? - sokáig nem éreztem a választ, és elszomorodtam. Majd a szívem melegség öntötte el, megjelent ott:
- Nem tudom! De én is így érzek - mikor ezt kimondta, már biztos voltam benne, mit kell tennem.
- Chjansá! Ha legközelebb meg kellene mentened, inkább ne tedd! Szeretnék meghalni, hogy együtt lehessünk.
- Azt nem tehetem! A pokolba kerülnék, de te nem!
- Miért nem? Hiszen nem engedném, hogy megments! Ráadásul beleszerettem az őrangyalomba! Ez nem elég bűn?
- Akkor sem lehet!
- Kérlek, csak ne ments meg!
- Ilyen őrültségre is képes lennél értem?
- Bármire! Szeretnék örökre veled lenni!
- Hát jó! Megteszem, amire kérsz! - egyezett bele, meglepően hamar.
Én nyugodt voltam, és boldog! Vártam, hogy mikor jön el az időm.
Nem múlt el két hét, és a várva várt pillanat elérkezett. Egy építkezésre kellett mennem, valami nem stimmelt a bejelentéssel. És akkor megtörtént! Egy állványzat leszakadt, és a léc darabjai nagy erővel csapódtak a földbe, maguk alá temetve törékeny csontjaimat. Chjánsa nem mentett meg, de ekkor ismét megjelent:
- Nem hagyhattam, hogy a pokolra kerülj! Ezért valamit elhallgattam előled! Én odajutok, de te nem! Csak nem hagytad, hogy megmentselek, ez nem bűn! Önmagában a szerelem sem bűn! Én követtem el bűnt! Mert hagytalak meghalni! Te a mennybe fogsz jutni! Szeretlek, és a legjobbat akarom neked! Még ha soha sem lehetünk együtt, akkor is! - búcsúzott el tőlem. Haldokló testem szinte erőtlenül tapadt a földhöz. A nyakam, a lábam, egyetlen egy testrészem sem éreztem. Zsibbadt kezemmel ügyetlenül kotorászva, egy fadarabot próbáltam megmarkolni:
- Neked ez a szerelem? Önzetlen? Elhagysz az én érdekemben? Azt hiszed, boldog lehetek nélküled? - ekkor eltűnt. Fájdalmasan zokogni kezdtem, képtelen voltam elfogadni döntését. Tudtam, hogy már nincs sok hátra, és meghalok. Fázni kezdtem, közel járt a vég. Reszketve kiabálni kezdtem:
- Én is szeretlek! Ezért mindegy hogy hol, és hogyan, de együtt leszünk! A pokolra is követlek téged! - és a kezemben szorongatott éles falécet, a szívembe döftem.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Próza
· Írta: Samu Katalin
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 34
Regisztrált: 4
Kereső robot: 35
Összes: 73
Jelenlévők:
 · imreolaah
 · MiltonGray
 · PiaNista
 · taxus_baccata


Page generated in 0.0408 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz