Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Találkozás

, 26 olvasás, eliza , 1 hozzászólás

Magány

Tegnap este megint találkoztam vele.
Annyira fájt.
Mondta nekem, ne hagyjam el.
Azt mondta, azért sír megint egyik szeme
mert nem láthat.
Azt mondta, fél.
Védjem meg én
mint régen.
Azt mondta, hogy sosem hagyhatom el.
Ő mindig ott lesz és figyel.
Ha látnád te is, megértenéd,
miért futottam el.
Ha látnád a szemeit, melyek hívnak:
menjek vele a világba
ahol sötét van és nincsenek emberek.
Tápláljam megint
hidegben s félelemben.
A haját, melyet már oly rég fésültem
már nem is hordja.
Ajkai pirosak még,
mikor kinyitotta a száját,
szag helyett boldogtalanság jött.
Gyönyörű. Még mindig az,
csábítóan hívogat, s éreztem,
hajlok felé. Féltem.

"Nekem már nem kellesz! "

Ezt mondtam neki. Ő pedig sírt.
Én nem sírtam de féltem.

Azt mondta akkor, becsapom magam.
Rá mindig szükségem lesz,
ott lesz bennem mikor egyedül maradok.

"Ha elhagysz, egyedül leszel. "
Mosolygott.

"Te vagy az egyedül. "

Ezt válaszoltam és elszaladtam.

Azóta is futok.
Majd megállok valakinél,
valakiknél.
Velük maradok és rá többet nem gondolok.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: eliza
· Jóváhagyta: Vox_humana


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 9
Regisztrált: 0
Kereső robot: 53
Összes: 62

Page generated in 0.0607 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz