Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Végtelen magány

, 86 olvasás, Farago-Aranka , 3 hozzászólás

Magány

Hiába szaladt el véled az elmúlás,
mint folt a ruhájához, hozzám tartozol.
Feslett életem emlékeddel fércelem,
s szakadt gúnyám büszkén hordozom.
Megfáradt őszre tavasz, és új nyár jön,
de a tücsök már nem nékünk hegedül,
s hiába kérem a nap forrón süssön,
lelkem vacogva érted könyörög.
Learatott éveim kévébe kötöm,
s foszlós kalácsba hiányod sütöm.
Hideg esőt sír keserű bánatom,
és hívó szavam a széllel elküldöm.
Eres kezem Tiedre rá már nem talál,
üresen kong a végtelen magány.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: Farago-Aranka
· Jóváhagyta: ÉvIda


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 1
Kereső robot: 46
Összes: 80
Jelenlévők:
 · SunVice


Page generated in 0.0648 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz