Az ősz felé hajlik a nyár,
És nem tudtam, hogy neked ez fáj,
Hogy én milyen is voltam akkor,
És újra csak látom az arcod.
Az életed már csak egy emlék,
El is tűntek azok az esték,
S most dühösen rántod a kardot,
És újra csak látom az arcod.
Szerettél, de ez nem volt igaz,
Hogy lelkemnek ez fájó vigasz,
Némán nézed mostan a hantod,
És újra csak látom az arcod.
Dobog a szíved húsod alatt,
Kezedre vörös bársony ragadt,
Te még mindig járod a harcod,
És újra csak látom az arcod.