Olyan üres az ágy most nélküled. Ma éjjel nem ölelsz át, nem nyomsz puszit a vállamra mikor egy pillanatra hatalmába kerít az álmatlanság.
Cikáznak a gondolataim, és az álom csak nem talál rám.
Te jársz a fejemben. A múltunk. A jövőnk.
Jó veled.
Mint egy beteljesült álom, az vagy nekem.
Mikor megismertelek, titkon reméltem, hogy te is úgy akarsz, ahogy én téged. Mindig örültem neked, azóta is mindig örülök neked. Őrülten szeretlek és egyszerűen, hogy ne szeresselek, nem megy. Ha haragszom, akkor is szeretlek.
Mikor a kezed fogom, úgy érzem ez az a kéz, amit soha nem engednék el. Jöhet bármiféle nehézség, én melletted leszek. Mindig ugyanúgy fogom majd a kezed.
Máris nem olyan üres az ágy. Ahogy megtöltöd a gondolataim, magam mellé képzellek. Hogy most is itt fekszel. Játszom a gondolattal, félpucér legyél csak - vagy egészen...
Válladra hajtom a fejem. Hallom, érzem a szívverésed. Behunyom a szemem és a nyugalom szigetén érzem magam. Révbe értem. Minden lélegzetvételed elárulja, hogy szeretsz. Minden érintés, minden csók arról tanúskodik, hogy ami köztünk van, nem egyszerű szerelem. Ez annál több kell legyen.
Tán nem hiszed el, lehet még én sem... megértem erre a szerelemre. Hogy együtt hódítsuk meg a világot, amit magunknak építünk fel.
Látod, csak rád gondolok és megnyugszom. Pilláim lassan nehezednek. Ha itt lennél, szorosan karomba fonnálak, vagy csak az ölelésedbe burkolóznék - hogy érezd, a szívem csakis érted dobog.