sercegnek a
csuklómra hurkolt másodpercek
pörögnek, ahogy vásott kedvem
akár egy örült lép mögém
nyakamon a remény-kötél
szorul meg csontig
és a lélegzetnyi bátorság
az úttalanság holnapját
tartja még
jövőbe vesző út
mint feneketlen kút
kiszáradtan kong
elmét bont
s mi bennszakad
vagy fennakad
az ott is marad
a semmi és valami közt
új virradatra várva
önmagába szállva
gumiarcú félelem ásít unottan
hamis kártyát vet még a sors
de csitt, míly' zaj zúg ottan:
gyönyörben visít az élet-korcs
magánya
sohaországban