Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Rejtett csillag

, 80 olvasás, Kovács L István , 3 hozzászólás

Boldogság

Megcsaltam az éjszakát,
holdsarló csúcsáról elloptam egy csillagát,
nevét suttogva feküdtem le,
ábrándokat, kusza álmokat kergetve,
repültünk, s én öleltem féltőn, remegve.

Hajnali pírban, mikor még a nap
szégyenlősen, ébredő sugarát
ezüst harmatban fürdetve,
álmosan küldte fel a tiszta égre,
vele ébredtem, itt lett álmaimnak vége.

De mégsem, hisz nincs perc nélküle,
tükörbe nézek, borotválkozni kéne,
de arcom sehol, Ő van a tükörképben,
mosdóvíz selyme, mint kezétől egy érintés,
és nevét mondja a kávéfőző-szörcsögés.

Így, józan bódulatban telnek a napok,
a villamos kereke is Őróla csacsog,
nem adtam vissza az éjszakának,
elrejtettem azt a fénylő csillagot,
pitypangnak álcázva a szívemben ragyog.



Megjegyzés: 2016. május 23.
Tiszakécske.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Boldogság
· Kategória: Vers
· Írta: Kovács L István
· Jóváhagyta: ÉvIda


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 39
Regisztrált: 5
Kereső robot: 60
Összes: 104
Jelenlévők:
 · aron
 · BFanni
 · marisom
 · PiaNista
 · Sutyi


Page generated in 0.0887 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz