Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Rejtett csillag

, 64 olvasás, Kovács L István , 3 hozzászólás

Boldogság

Megcsaltam az éjszakát,
holdsarló csúcsáról elloptam egy csillagát,
nevét suttogva feküdtem le,
ábrándokat, kusza álmokat kergetve,
repültünk, s én öleltem féltőn, remegve.

Hajnali pírban, mikor még a nap
szégyenlősen, ébredő sugarát
ezüst harmatban fürdetve,
álmosan küldte fel a tiszta égre,
vele ébredtem, itt lett álmaimnak vége.

De mégsem, hisz nincs perc nélküle,
tükörbe nézek, borotválkozni kéne,
de arcom sehol, Ő van a tükörképben,
mosdóvíz selyme, mint kezétől egy érintés,
és nevét mondja a kávéfőző-szörcsögés.

Így, józan bódulatban telnek a napok,
a villamos kereke is Őróla csacsog,
nem adtam vissza az éjszakának,
elrejtettem azt a fénylő csillagot,
pitypangnak álcázva a szívemben ragyog.



Megjegyzés: 2016. május 23.
Tiszakécske.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Boldogság
· Kategória: Vers
· Írta: Kovács L István
· Jóváhagyta: ÉvIda


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 25
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14
Összes: 40
Jelenlévők:
 · szabadalom


Page generated in 0.0291 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz