Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Ebgondolat, avagy a Boldogság záloga 03.

, 107 olvasás, Forever , 2 hozzászólás

Gondolat

„A Szeretet szavak nélkül
Mindent elmesél,
S mindig jó irányt mutat,
Hogyha benned él. ”

Nem a legelején kezdem a történetem, de ígérem, majd visszatérek a fontosabb eseményekhez, ám először is azt az éjszakát szeretném felidézni bármennyire fájó emlék is, mely néhány perc alatt mindent megváltoztatott.
Mindaddig olyan volt életünk, akár a simogató napfény tavaszi délelőtt, szóval boldogan teltek napjaink hármasban, a Gazdinak, Andreának, az élettársának, és nekem, ám az az éjszaka ellopta a napfényt, sőt, inkább kitépte lelkünkből. A tolvaj közületek való volt, de a gonosz fajtából, aki más vagyontárgyainak eltulajdonításából finanszírozza aljas életét. Na jó, elég a körmönfont megfogalmazásból, egy mocskos besurranó tolvaj volt, ha rágondolok újra és újra érzem, feltolulnak ösztöneim, hogy elsöpörjék az útból tudatosult énemet. A szaga örökre orromba vésődött, és valószínűleg nem állnék jót magamért, ha szembejönne az utcán. Inkább nem ecsetelem, mit tennék vele, mert még a végén elriasztanálak a könyv további olvasásától, de talán megérted a motivációmat, ha folytatom az éjszaka történetét.
Először természetesen én riadtam fel a neszezésre. Majd elfelejtettem, egy szobában aludtunk hárman, de mély sajnálatomra, nem egy ágyban. Időnként durcás, sértődött arcot vágtam, vagy szomorkásan lestem őket, ahogy kényelmesen elhelyezkednek, hátha meglágyítom szívüket, de a közös szundi csak nem jött össze. Persze, ne érts félre, egyikük sem volt jégszívű, mindössze maradi felfogásúak az ember-eb közös életvitel kapcsán. Például Fifi a szomszédban simán együtt alszik a gazdikkal, pedig én szeretni valóbb vagyok nála, ezt bizton állíthatom.
Most veszem észre, elkalandoztam attól a bizonyos éjszakától, ami nem is csoda, hiszen legszívesebben kitörölném még a legapróbb emlékmorzsáját is múltamból. Ám már tudom, a nagyon jó, és a nagyon rossz emlékek időközönként testet öltve szembe jönnek velünk lelkünk országútján, hogy aztán hosszú percekre hozzánk csapódjanak. Az egyik fajta emlék újra és újra felderíti szívemet, és mivel táncolni nem tudok, így boldog csaholással körbeugrálom. A másik olyan, akár egy hívatlan vendég, és hiába kérem, hogy hagyjon békén, mégis tovább caplat mellettem.
Hát ilyen emlék az-az éjszaka, de a legesleg-hívatlanabb vendég fajtából. Szóval felriadtam, mert ösztönöm vészjelzést küldött, s rögtön tudtam, hogy valaki van a házban. Morgással és éles vakkantásokkal nyomban tettem a dolgom, hiszen termetem ellenére, természetesen én vagyok a család védelmezője.
- Hallgass már - szólt rám a Gazdi, de most eszem ágában sem volt szót fogadni.
- Kinézek - lépett le az ágyról Andrea.
- Hagyjad, biztos megint csak egy macska az udvaron.
Sajnos azonban Andrea nem hallgatott a Gazdira, mert bizonyára érezte, hogy most másképp jeleztem. Nem haragból, mint amikor egy koszos macska átoson éjjel az udvarunkon, hanem erősebben és mélyebb hangon, mert a veszély ilyen jelzést kíván. De bár ne jeleztem volna sehogy, vagy utat törve magamnak Andrea előtt rohantam volna ki a szobából. Ám sajnos ő lépett ki előbb, és innen már felgyorsultak az események. A betörő épp az ajtó közelében lehetett, mert nyomban dulakodást hallottam, mire egy pillanatnyit sem késlekedve kirontottam a hálószobából. Andrea épp elzuhant, és hangos koppanással beverte fejét a padlóba, de ez csak egyfajta háttér-információ volt ösztöneimnek, hiszen minden idegszálammal a betolakodóra fókuszáltam. Az előszoba félhomálya épp elég volt ahhoz, hogy lássam amint kiiszkol a házból, és utána vetettem magam olyan lendülettel, mint még a legpimaszabb macska után sem szoktam. Sajnos azonban ez is kevésnek bizonyult, mert volt annyi lélekjelenléte az aljadéknak, hogy becsapja maga mögött az ajtót.
Vad, szinte már őrjöngő ugatás közepette többször is a kilincs felé szökkentem, de a tervező önző mód nem vette figyelembe, hogy kis méretű négylábú lakója is lehet majd a háznak, így esélyem sem volt elérni. Aztán megpróbáltam „átkaparni” magam az ajtón, bár már az elején éreztem, hogy ez is veszett fejsze nyele, de valamit tennem kellett, a harag annyira dolgozott bennem. Hosszú másodpercek múlva hátrapillantottam, érzékelve, hogy már a Gazdi is kint van az előszobában. Andrea mellett guggolt, mire éles vakkantásokkal jeleztem, hogy a betörő után akarom vetni magam, csak ez a fránya ajtó utamat állja. Bár gondolom sejtette, hogy nem jókedvemben tombolok, de azért nem ártott nyomatékosítani.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Regény
· Írta: Forever
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 25
Regisztrált: 3
Kereső robot: 46
Összes: 74
Jelenlévők:
 · Kránitz Laura
 · Menda
 · Tóth János Janus


Page generated in 0.0428 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz