Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Kegyes sorscsapás

, 104 olvasás, Frekventor , 2 hozzászólás

Ezek vagyunk

Hogy most itt lehetek köztetek, hogy egyáltalán élek, az a szeszélyes sors következménye, a kegyeltjének érezhetem magam.
A dolog úgy kezdődött, hogy egy hadsereggyakorlat keretében, a híradó csoporttal terepen voltam. Már több napot, sőt hetet kint töltöttünk, mikor végre megérkezett a bontási parancs. Gyors ütemben összepakoltunk, és már esteledett, mikor útra keltünk a helyőrségbe. A családosok örültek, hogy újra láthatják szeretteiket, a sorkatonák pedig kimenőkben, eltávozásokban reménykedtek. Kevéssel éjfél előtt végeztünk mindennel, a híradó kocsik is beálltak a telephelyre. Egyszer csak megjelent a parancsnok írnoka, és jelentette, hogy a századost, vagyis engem, vár a parancsnok. Úgy ahogy érkeztem, poros öltözékben mentem a parancsnoki épületbe, és jelentkeztem az alezredesnél.
- Fáradt vagy ugye? - szegezte nekem a kérdést.
- Még van némi tartalékom - nyugtattam meg főnökömet.
- Szükséged is lesz rá. A vezetékes részleg, az őrmesterrel együtt eltűnt. Még a bontási parancsot sem tudtam kiadni nekik. Beülsz egy UAZ-ba, és megkeresed őket, valahol Páhi környékén kell lenniük. Ha megtaláltad őket, élre állsz, és visszajössz velük együtt
Mit lehet erre mondani? Értettem! Magam mellé vettem egy műszerészt, és kerestem egy még kint tébláboló sofőrt. Pechemre, egy teljesen kezdő vezető volt, néhány kilométer után megállapítottam, hogy elég bizonytalanul irányítja az UAZ-t. A menetlevél a nevére szólt, különben sem volna szabályos átvenni a vezetést, ezért hagytam, hogy vigyen bennünket. Az út szabad - kanyar kevés van -, éjfél körül szinte teljesen kihalt volt. Néhol finoman túllépte a nyolcvanas sebességet, de nem tartottam semmitől, csak néha szóltam hozzá.
- Finomabban kezeljük a kormányt, ilyen sebességnél már másként reagál az autó.
- Kicsit közelebb a felezővonalhoz, a padkáról könnyű lecsúszni.
Korrigáltam amit lehetett, de ami ezután következett, fel sem merült bennem. Jó messzire előttünk egy őz kúszott át a terelőkorlát alatt, át akart kelni a túloldalra. Amint talpra állt, fejét felénk fordította, a fényszóró kévéje megbabonázta, mereven megállt az út közepén. Kezdő sofőrünk a korlát felé ki akarta kerülni, persze hogy nem fért el, elütötte az őzt, az a kocsi alá szorult, megcsúszott rajta a gép, az enyhe szögben álló kormány miatt nekivágódott a vezetőkorlátnak, azon megpördült, és többször nekiütközve csúszott az oldalán, míg el nem fogyott a jármű lendülete. Amikor a levegőben voltunk, néhány másodpercre elvesztettem az eszméletemet, semmit sem éreztem, csak amikor észhez tértem, a korlátnak dőlve ültem, mert kiestem a kocsiból. Szédelegve, a hátamban érzett fájással odabotorkáltam a kocsihoz, benyúltam az oldalán fekvő autóba, és mindent lekapcsoltam. Láttam, hogy belül mozgolódnak, bekiabáltam:..
- Megsérült valaki?
- Nekem vérzik a fejem – hallottam a műszerész hangját.
- Felhorzsoltam a kezem –szólt a sofőr.
Kiszedtem őket a kocsiból, megnéztem a fejsebet, felületi sérülés volt, amikor elszabadult a tűzoltó készülék, az okozhatta. A sofőrnek jelentéktelen horzsolása volt. Megkönnyebbültem, hogy komoly baj nélkül megúsztuk. Ott álltunk az éjszakában, csak abban reménykedhettünk, hátha jön valaki. Nagy sokára egy civil autó közeledett, leállítottam, és megkértem, értesítse a rendőröket. Újabb félóra elteltével megjött a villogó Lada, nekik legalább volt rádiójuk, beszóltak mindenhova. Jött a mentő, a mentős megvizsgált bennünket, aztán rövid kezelés után el is hajtott, senki nem akart a kórházba menni. Hajnal felé a laktanyából is kiérkeztek, visszaborítottuk az UAZ-t, merev vonórúdra akasztották, és elvontatták, bennünket meg egy másik UAZ vitt vissza a laktanyába.

Közben megérkezett az elveszett vezetékes részleg is, elpanaszolták, hogy a vivősök a bontási parancs után, egyszerűen ott hagyták őket a puszta közepén, ezért nem tudtak értesíteni senkit.
Mivel egyre jobban fájt a hátam, főleg a gerincem, a gyengélkedő orvosa felküldött a központi katonai kórházba röntgenre, ellátásra. Pestre érve rengeteget gyalogoltam, sajnáltam a taxira a pénzt, és egyre rosszabbul lépkedtem. Megvizsgáltak, semmi gond, mondták, pihenjek néhány hetet. A lábadozás borzasztó emlékeket hagyott bennem, volt olyan periódus, amikor négykézláb tudtam az ágytól a WC-ig eljutni.
Amikor kiszakadt a ponyva, kirepültem az autóból és háttal a korlátnak ütköztem Akkora ütést kaptam, hogy zúzódott minden a gerincem körül, ezért fájt olyan kegyetlenül. Mégis hálát adhatok a kegyes sorsnak (Istennek, véletlennek), hogy nem szorultam a kocsi alá, hogy nem tört el a gerincem, hogy egyáltalán életben maradtam. Lassan felépültem, nyomtalanul eltűnt a sérülés. Valójában mindannyian megúsztuk, sőt a dzsipet is helyrepofozta a gépjárműműhelyünk, igaz, annak maradt egy kis rángatózása futás közben. Mindez elkerülhető lett volna, ha egy tapasztalt sofőr van velünk, aki ilyen helyzetben nem kormányoz, inkább egyenesen nekihajt az akadálynak.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: ÉvIda

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 33
Regisztrált: 1
Kereső robot: 44
Összes: 78
Jelenlévők:
 · SunVice


Page generated in 0.0453 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz